- Az euró dollárral szembeni gyengülése nem is olyan kedvezőtlen, mint azt a gazdaságpolitika sok szereplője feltételezi: az alacsony árfolyam növeli az ipar versenyképességét és a kivitel fellendüléséhez vezet Európában. Elemzők szerint Németországban leginkább a járműgyártásban és a vegyiparban lehet az export jelentős erősödésére számítani. Ön szerint ez a német-magyar kereskedelemnek is hasznára válhat?
- A legnagyobb növekedési potenciált továbbra is a hagyományos ágazatokban látom: ilyen például a gépgyártás, a beruházási javak előállítása és az elektronika. Ezek kereskedelmét azonban nem érinti a közös európai valuta sorsa. Az áruforgalom alapját a magyar üzemek felszerelésének és eszközutánpótlásának igénye, az ipar erőteljes bővülése, valamint a gazdaság növekedése jelenti. Ahhoz, hogy a létesítményeket alkalmassá tegyük a versenyképes termelésre, először importálni kell, nem is keveset, s ha ezzel megvagyunk, akkor már exportálni is lehet. Ez ad lendületet a német-magyar kereskedelemnek, nem pedig az euró gyengülése. Természetesen az euró gyengülésének hatására a magyar kivitel is nő, de nem olyan mértékben, mint a német. Ennek oka, hogy Magyarország külpiaci tevékenysége erősen Nyugat-Európára összpontosít, ahol viszont már euróban számolnak. A magyar exportban tehát kevésbé lehet tetten érni az euró gyengülésének hatását, ez inkább csak tengerentúli viszonylatban érzékelhető, az oda irányuló kivitelben viszont Magyarország nem olyan erős, mint Németország. Ugyanakkor ha a németek több árut szállítanak külföldre, akkor a magyarok is többet exportálhatnak a német piacokra. Mi, németek, természetesen örülünk az európai export fellendülésének, de azt is látnunk kell, hogy ez csupán egy mesterséges gerjesztés eredménye, hiszen egyedül az euró árfolyamváltozásától függ.
- Mi okozhatta az euró gyengülését?
- Ennek a kérdésnek a megválaszolásához azt kell végiggondolnunk, mekkora kamatot kap a befektető az euró-, illetve a dollárpiacokon. A dollárbefektetések kamata bizony 2 százalékkal magasabb, mint az euróbefektetéseké, és el kell fogadnunk, hogy a piac ilyen kritériumok alapján ítél. Az euró rossz teljesítményének másik oka az amerikai gazdaság tartós növekedése. A kamatkülönbözetre utazó sok külföldi befektetőnek köszönhetően az Egyesült Államok gazdasága még mindig erősödik, de már csak azért is, mert hihetetlenül rugalmas. Az új technológiák, termelési módszerek kifejlesztése és elismertetése ott rendkívül rövid ideig tart. Európában mi többet foglalkozunk a szociális biztonsággal, és talán kissé bürokratikusak is vagyunk. Aki ma Európában hagyományos értékeken alapuló politikát folytat, aki nem hirdeti az adókulcsok csökkentését, hanem újabb adókat vezet be, aki nem teremt rugalmas gazdasági kereteket, az nyilvánvalóan okot szolgáltat arra, hogy a tőke ezután is a kellemesebb piacokra vándoroljon. Magyarország néhány területen jó úton halad, Nyugat-Európa akár példát is vehetne róla.
- Arra a napirenden lévő adótörvény-módosító csomagra gondol, amely mintegy 200 milliárd forint adócsökkentést ígér?
- Nem, Magyarország nem éppen az adó terén érte el a legnagyobb rugalmasságot. Az adóhatóság nagyon is sok fejfájást okoz az általunk képviselt befektetőknek, mert eléggé bürokratikus, formális szervezet. Egyértelműen a szürkegazdaság felszámolása a tét: világos, egyszerű, megbízható szabályokra lenne szükség, mert ez hiányzik a magyar adórendszerből. Nagy csodálója vagyok viszont a magyar nyugdíjreformnak. Németországban húsz éve vitatkozunk arról, miként lehetne átalakítani a járulékfedezeti rendszert tőkefedezeti jellegűvé, és még mindig nem jutottunk eredményre. Magyarországon viszont két év alatt megoldották ezt a kérdést azzal, hogy a felosztó-kirovó szisztéma mellé felépítettek egy tőkefedezeti rendszert.
- Hogyan vélekedik az előterjesztett adótörvény-változtatásokról?
- Ezek a módosítások alig érintik az adórendszert. Továbbra is túl magasnak érzem az állami elvonások szintjét. Mindaddig, amíg a jövedelemadó megközelíti a 40 százalékot, Magyarország nem lesz képes olyan mértékben leépíteni a szürkegazdaságot, ahogy azt szeretné. Persze ez a probléma minden átmeneti gazdaságban fellelhető és az államnak annyiban igaza is van, hogy az 1989-ből maradt örökség felszámolásához csillagászati bevételekre volna szüksége. Közép- és hosszú távon azonban csökkentenie kell az adókulcsokat.
- Magyarországon előkészítés alatt áll az ökoadók rendszere, és az itteni német befektetők az egyeztetések során biztosan kifejtették már a véleményüket róla. A kamara tud erről valamit?
- Egyetlen komoly befektető sem kizárólag amiatt jön Magyarországra, mert itt lazább a környezeti szabályozás. Ezt az éves felméréseink is alátámasztják. Aki ide jön, hosszú távon gondolkodik, és tudja, hogy Magyarország egy szép napon az EU egységes belső piacának részesévé válik. A befektető tudja, hogy sokba kerül felújítani az elavult termelőüzemeket, de ez is a vállalkozás része. A kamarától ön sohasem hallja, amikor Magyarország éppen a közös piac sztenderdjeihez próbál alkalmazkodni, hogy ez rossz tendencia.
- Milyen további lehetőségei vannak itt a német tőkének?
- Magyarország továbbra is nagyon vonzó befektetési célpont. Stabilak a gazdasági körülmények és mindig adódik új üzleti lehetőség. Ezalatt nemcsak a privatizációt értem - hiszen az üzemek többsége már magánkézben van -, hanem azt is, hogy a magyar piac folyamatosan fejlődik. Mindaddig, amíg a háztartások fogyasztása nő - mint azt az elmúlt két évben is érzékelni lehetett -, újabb befektetők érkeznek az országba, mert alakul és bővül a piac. Magyarországra elsősorban a piac megszerzése végett jöttek a tőketulajdonosok, ellentétben sok más kelet- és közép-európai országgal, ahol az olcsó munkaerő jelentette a legfőbb vonzerőt. Magyarországot utoljára körülbelül 1993-ban lehetett olcsó munkaerővel rendelkező országnak nevezni. A kamara által képviselt befektetők 70 százalékánál nem a költségtényezők játsszák a legfőbb szerepet a telephely kiválasztásánál, hanem az elérhető piac és annak geostratégiai pozíciója. Fontos látni azt is, hogy a németek közül sokan visszaforgatják az itt megszerzett nyereségüket a vállalkozásba.
- Nem így történt például a Mannesmann esetében, amely a közelmúltban vonult ki Sárbogárdról.
- Bevallom, elcsodálkoztam azon, milyen nagy feneket kerített a sajtó ennek az ügynek. Sárbogárdon a Videoton és a Philips valóban befektetőként jelent meg, a Mannesmann viszont nem. A Mannesmann VDO mindössze üzemcsarnokokat bérelt a Videotontól. Ezt valahogy elfelejtették megemlíteni az újságokban. A VDO azért vonult ki Magyarországról, mert a gépjárművekbe beépített audio- és más elektronikus rendszerek világpiacán radikális áresés következett be. Európában egyetlen országban sem lehet többé versenyképesen előállítani az ilyen termékeket. Ázsiában eközben hatalmas kiterjedésű piacok alakultak ki, és mellette ott voltak a gyártókapacitások - ilyen versenytárssal szemben Európa csak veszíthet. A VDO kivonulásának oka tehát tisztán üzemgazdasági jellegű, és semmi köze nincs a potenciális magyar telephelyek minőségéhez.
- Nemrég az Opel is úgy döntött, hogy Szentgotthárdon leállítja az autógyártást, és helyette fődarabok előállításával foglalkozik. Mennyire játszhat szerepet egy ilyen döntésben az, hogy Magyarországon nem áll rendelkezésre megfelelő méretű és összetételű szakembergárda - mint ahogy azt a kamara májusi felmérése mutatta?
- A külső szemlélőnek nehéz megállapítania, hogy milyen motiváció bújik meg egy-egy vállalati döntés mögött, ezért inkább csak általánosságban válaszolnék a kérdésre. A telephelyválasztásnál továbbra is elsőrendű szempont befektetőink számára a magyar munkaerő kimagasló szaktudása. Azzal is tisztában vagyunk azonban, hogy a jövőben több szakemberre lesz szükségünk, ezért már most gondolkodunk azon, miként lehetne felállítani egy rugalmas szakképzési rendszert. Tudom, hogy a magyar kormány jó úton halad, miután felismerte annak a veszélyét, hogy ez a jó adottság könnyen elveszhet. Ami az Opelt illeti, a cég a termelés átállításával szinte egy időben újabb befektetéseket helyezett kilátásba Magyarországon, ahogyan a Mannesmann-konszern gépgyártással és járműalkatrész-gyártással foglalkozó tagvállalatai is. Biztosra veszem, hogy a bérköltség sem jelent visszatartó erőt a befektetőinknek, hiszen ők nem annyira a bértömeg, mint inkább a bér egységére jutó termelés alakulását vizsgálják. Minél hatékonyabb a termelés, annál kevésbé játszik szerepet, hogy mennyit kell fizetni a dolgozókért. A bérszínvonal és a teljesítmény között Magyarországon kielégítő a viszony. A termelékenység 50 százalékkal javult ahhoz a szinthez képest, amely az előző rendszer összeomlásakor jellemezte a gazdaságot. Tudjuk - és el is fogadjuk -, hogy a bérek lesznek még ennél magasabbak is, hiszen a magyar fizetéseknek el kell érniük a nyugat-európai színvonalat. Természetesen ez nem történhet meg egyik napról a másikra, különben Magyarország egy csapásra elveszíti versenyképességét, mint ahogy az a keletnémet tartományokkal is megesett. Ha azonban kilátás van arra, hogy a termelékenység a bérekkel arányosan növekedjék, akkor a befektetők nem gondolnak a munkaerőköltségen.
- A német kamara duális szakemberképzési programja nyilván arra is szolgál, hogy enyhítse azt a munkaerőhiányt, amelyet a befektetők az előző felmérés során jeleztek.
- Nem kifejezetten német találmány a duális rendszer, amelyben az állam szakmát adó oktatási intézmények fenntartásával, a cégek pedig a gyakorlati képzés átvállalásával vesznek részt. Ennek a szisztémának két előnye van: egyrészt lehetőséget ad a gazdasági szférának arra, hogy maga határozza meg, mely szakmákban mikor mennyi munkaerőre van szüksége. Ha az állam egyedül döntene ebben a kérdésben, akkor nagy veszteségek származnának a munkaerő kereslete és kínálata közötti súrlódásból. Jobban jár, ha a gazdaságot is bevonja a döntésbe. A duális rendszer másik előnye, hogy részben tehermentesíti a költségvetést, hiszen az oktatás egy részét a vállalatok finanszírozzák.
TÓTH KRISZTINA
Tóth Katalin