Nem a monetáris bázison múlik az MNB hitelessége

A jövőbeni infláció alakulásában elméletileg nem elhanyagolható a monetáris aggregátumok - vagyis a forgalomban lévő, különböző "szélességű" pénzmennyiségek - előrejelző ereje. Az ezek által megtestesített pénzkínálat gyors növekedése ugyanis a kereslet bővülését vetíti előre, s ez - legalábbis elméletileg - inflációs veszélyt hordozhat magában. A gazdaságpolitikát irányító szervek ugyanakkor - a rögzített árfolyamrendszer kivételével - befolyásolni tudják a különböző pénzmennyiségek alakulását.
Az aggregátumok közül leginkább a monetáris bázis (M0) kontrollálható. Az M0 növekedésének nem szabadna meghaladnia az infláció és a gazdaság bővülését, ellenkező esetben ugyanis túl sok pénz kering a gazdaságban. Magyarországon azonban nem ezen múlik a monetáris politika hitelessége.
A majdhogynem fix árfolyamrendszert fenntartó, a hazai fizetőeszköz védelmét elsődleges célként kitűző MNB megpróbálja ugyan lekötni a külföldi tőkebeáramlás révén a piacra áramló forintmennyiséget, de nem tudja arra kényszeríteni a kereskedelmi bankokat, hogy azok az általa felkínált sterilizációs eszközöket használják. A monetáris bázis alakulása tehát nagymértékben függ ezek elfogadottságától, ám az M0 növekedésének az inflációt és a gazdasági növekedést meghaladó üteme - amire 1999 végén is volt példa, alapvetően a dátumváltáshoz kapcsolatos, kiugróan magas készpénztartás miatt - nem veszélyezteti a monetáris politika hitelességét.
A gazdasági szereplők részben tranzakciós, részben értékmegőrzési céllal tartanak pénzeszközöket. Az inflációs folyamatokra azonban csupán a tranzakciós pénzkereslet alakulása van hatással, amit a gyakorlatban szinte lehetetlen szétválasztani a vagyontartási motívumtól. A gazdasági szereplők tranzakciós pénzkeresletét leíró M1 aggregátum Magyarországon töretlenül nőtt az elmúlt években, ebből azonban nem lehetett egyértelműen a fogyasztás jövőbeni bővülésére számítani. Kiszámíthatóbb, lassuló inflációval jellemezhető gazdasági környezetben a pénztartás költsége csökken - például a lekötött eszközökre fizetett kamatok mérséklődése miatt -, tehát a gazdasági szereplők nem akarják feltétlenül felszámolni likvid eszközeiket. (A tranzakciós pénzkereslet magas reálnövekedési üteme mint az infláció lassulásának kísérő jelensége az EU kevésbé fejlett gazdaságainak - görög, portugál, spanyol - is sajátja.) Mivel a készpénzt elsősorban a jelenbeli fogyasztásra szánják, a likvid eszközök növekedésének nincs előrejelző szerepe.
A szélesebb aggregátumok főként a megtakarítások alakulásáról tájékoztatnak, az M3 a banki betétekbe és papírokba, az M4 az ezeken kívüli eszközökbe - állampapírokba és jegybanki kötvényekbe - fektetett pénzekről informál. Az ezek alakulásából levont következtetésekkel is csínján kell bánni, hiszen a növekedési ütem mérséklődése nem jelent egyértelműen változást a megtakarítási hajlandóságban. Lehet egyszerű következménye az infláció, a kamatlábak és a hozamok csökkenésének, de jelezheti a vagyonportfólió összetételének átalakulását. Az ázsiai, majd az oroszországi válság miatt például a tőkepiactól való elfordulás volt megfigyelhető, ami a megtakarítások bankrendszeri eszközök javára történő átrendeződéséhez vezetett, szűkítve az M3 és az M4 növekedési ütemének eltérését.
Tovább nehezíti a monetáris aggregátumok használhatóságát, hogy az őket elválasztó határok néha elmosódnak. Ennek fő oka a pénzügyi innováció, ami gyakorta olyan termékeket produkál, amelyek besorolása nehéz, vitatott. Erre vezethető vissza, hogy a monetáris aggregátumok alakulása egyre bizonytalanabbá válik, ezek egyre jobban kicsúsznak a jegybanki kontroll alól. Az Európai Központi Bank például már nem elkülönítetten, hanem a gazdasági jelzőszámok részeként kezeli ezeket. Ennek megfelelően csak referenciaértékeket határoz meg, azaz az ezektől való esetleges eltérés nem jelent automatikus beavatkozást.
(NAPI)