Benzinár és maximumhőmérő

Alig telt el tíz év a rendszerváltás óta, és a budapesti részvény- és értékpapírpiac aktuális árfolyamairól, hangulatáról tudósító hírek az elektronikus médiában közérdekűségüket tekintve az időjárás-jelentéssel, a lottószámokkal azonos megítélés alá eső információvá lettek. A rádióban gyakorta ezzel indulnak a hírműsorok, ami olykor indokolt is lehet, a legtöbbször azonban csupán az éppen ügyeletes hírszerkesztőnek a tőkepiac fontosságát túllihegő attitűdje a magyarázat. A közszolgálati televízió reggeli magazinműsora is fontosnak tartja, hogy közönségét a távol-keleti értéktőzsdék indexeinek pillanatnyi állásáról szóló információkkal is ellássa.
Az előbbiekből egy logikai lánc mentén - amely részletezésétől helyhiány miatt kénytelenek vagyunk eltekintetni - el lehet jutni ahhoz a megállapításhoz, hogy a világ értéktőzsdéi, hála az információ, valamint a tőke gyakorlatilag szabad, s nem utolsó sorban gyors áramlásának, mára már egy globális szerencsejáték "fogadóirodáivá" váltak. A szerencsejátékok köre széles, egy részük - pl. a lottó vagy a kenó - a vakszerencsére épül, mások, a sportfogadás, a lóverseny esetében már gyakorlattal, netán exkluzív értesülésekkel, fals híresztelésekkel elébe lehet menni a szerencsének, ami így olykor irányítható - manipulálható - is. Nos, a tőzsdézés nem a lottózással azonos kategóriába tartozik.
Az érték- és az árutőzsdék eredendően nem azzal a céllal alakultak, hogy a spekuláció, a szerencsejáték színterei legyenek, viszont enélkül nem felelnek meg azon elvárásnak, hogy egy adott ár mellett mindenkor legyen kereslet, kínálat, azaz likvid legyen a piac. A spekulációs tőke tehát nélkülözhetetlen eleme a tőzsdéknek, gondot csupán az okoz, ha jelenléte túlnő az ésszerű határon, ami újabban egyre többször előfordul. Következményeként az áringadozás szélsőségessé válik, s az ár elszakad a reálfolyamatoktól - egy-egy cég tényleges teljesítményétől, nyersanyagok esetében a kereslet és kínálat valós viszonyától. Az eladási vagy vételi döntéseket ilyenkor már jobbára a média által is katalizált, a koncentrált piacokon gyakori pszichózis befolyásolja. (A sajtó szerepe ebben folyamatban nyilvánvalóan nem tudatos, de öntörvényéből - az érdekességre való törekvésből, hírek feljavításából, híresztelések olykor tényként való tálalásából - következően nem szerencsés.)
A tőzsdei szereplők jelentős része nem a gazdaság, egy cég vagy nyersanyagpiac lényeges mutatóinak analizálásával és szintetizálásával - erre általában nem is képes - hozza meg döntését, hanem felkapott találgatások, második szándéktól sem mentes elemzői prognózisok és tömegfogyasztásra szánt hírek alapján. Mindez nem lenne baj, ha a néha szélsőségesen csapongó tőzsdei árfolyamok nem hatnának vissza az úgynevezett reálszférára is. Egy, a média érdeklődése által kitüntetett, akár teljesen alaptalan híresztelés ma már percek alatt körbefutja a világot, s egy ország, sőt régió gazdaságát is megrendítheti. (Például aligha lehet kiszűrni, hogy a tavalyelőtti ázsiai pénzügyi válság milyen mértékig volt a - jórészt hírügynökségeknek és a nemzetközi sajtónak köszönhetően nagy befolyással bíró - hitelminősítő intézetek nehezen ellenőrizhető ítéleteinek a következménye, és mennyiben indokolták azt valós gazdasági anomáliák.)
Eme, talán túlságosan hosszúnak tűnő bevezető mentségére az szolgálhat, hogy napjaink kőolajpiacára a fentiek szinte maradéktalanul érvényesek.
A világ legnagyobb kőolajexportőrei az elmúlt egyéves időszakban megjárták a poklot (hordónként 10 dollár alatti árakkal), és most utóbb a mennyet is: 28 dollár fölötti árakkal. A nemzetközi határidős piacokon a nyersolaj egy év alatt - az OPEC tavaly márciusi kínálatkorlátozó paktuma következményeként - háromszorosára drágult, holott tavaly az év közepén még nemigen akadt elemző, aki tartósan 20 dollár fölötti árak jóslásához elegendő érvet tudott volna felsorakoztatni. Ez érthető, hiszen a tényleges kereslet-kínálati helyzet ehhez képest csupán mérsékelten változott: apadtak azok a főleg kőolaj-finomítókban felhalmozott feleslegek, amelyek egy éve még a mélybe szorították az árat. Ebből azért leszűrhető, hogy az olajárak utóbbi hetekben hullámvasútszerűvé vált pályáját valójában nem a csak hozzávetőleges becslésekkel leírható fundamentális helyzet változása, hanem a különböző előjelű hírek jelentőségének túldimenzionálása nyomán kelt pszichózisok modulálták, modulálják.
A világon kitermelt kőolaj túlnyomó része ugyan kétoldalú szállítási szerződések keretében jut el a feldolgozóhoz, ezeket azonban gyakran valamely nemzetközi tőzsde határidős jegyzéseihez kötött záradékok alapján árazzák be. Ám az olykor spekulációtól túlfűtött, ideges kőolajtőzsdék nem csupán ezen az úton hatnak vissza a gazdaságra, hanem a média közvetítésével is.
Az elmúlt hetekben a hazai sajtó például azt sugallta, hogy a kormány inflációcsökkentési céljainak elérését leginkább a nyersolaj világpiaci árának emelkedése veszélyezteti. Nos, a média számára annak általában nincs különösebb hírértéke, ha valamely ár mérsékelten, folyamatosan csökken vagy nő, a fel-felbukkanó, nagyobb léptékű változásoknak viszont igen, s ehhez jön a "felturbózás", továbbá a hír napirenden tartása. Az elektronikus média gyakorlata szerint egy szenzációsnak tartott hírt két napot átfogó legkevesebb 24 órás periódusban, majd' tucatszor ismételnek. A hallgatóba bevésődik: "szárnyal az olaj ára", s bizonyára meg lenne lepve, ha az illetékes társaság nem emelné nyomban az üzemanyagárakat, noha az valószínűleg nem a szabadpiacon, napi áron szerzi be a "finomítani valót". Ebben önmagában semmi kivetni való nem lenne, csakhogy az üzemanyagárakat a tapasztalatok szerint a maximumhőmérő elve szerint, azaz jellemzően felfelé változtatják. A kőolaj világpiaci árának alkalmankénti zuhanását általában szintén a fundamentális helyzetben bekövetkező kisebb változások túlreagálása idézi elő. Az olajár "mélyrepülése", illetve annak hatása azonban a fentebb említett körülmény miatt kevésbé gyűrűzik be a magyar gazdaságba, mint a szárnyalása.
Az idei gazdaságpolitikai célok felett egyelőre Damoklész kardjaként függő világpiaci nyersolajár várható alakulásáról a sajtóban és kormánytagok részéről különböző, vészterhes és bizakodó prognózisok röppennek fel. Ezek számát szaporítani részünkről szerénytelenség lenne, csupán arra emlékeztetünk, hogy tavaly ilyenkor az OPEC 17-18 dollár körüli hordónkénti árakat nevezett meg a gazdaságos és a veszteséges kőolaj-kitermelés vízválasztójaként. Remélni lehet, hogy a jelenleg még szélsőséges, sem a termelők, sem a feldolgozók érdekeit nem szolgáló áringadozás spekuláció által kitágított sávja ezen értékek közelébe szűkül majd.
I. K.