Tartósak vagy szezonálisak az árhatások?

Januárban egy számjegyűvé vált a 12 hónapos fogyasztói árindex Magyarországon. Az első félévet minden bizonnyal az infláció ütemének lassulása jellemzi, a NAPI Gazdaság legutóbbi inflációs konszenzusa június végére 8,26 százalékos inflációt jelez. Az általános optimizmus ellenére a helyzet nem egyértelmű, és ezt jól mutatják az elemzői prognózisok szélső- értékei is. A június végére vonatkozó becslések 9,4 százalék és 7,6 százalék között szóródnak, míg a 2000 decemberére vonatkozók két szélsőértéke 4,9 és 9,4 százalék, márpedig ilyen mértékű eltérést eddig nem tapasztaltunk. Az optimista és a pesszimista vélemények eltérésének egyik oka az élelmiszerárak megítélése.
Az infláció csökkenésében a legnagyobb szerepet 1998-ban kétségkívül az élelmiszerárak játszották. E termékcsoport a fogyasztói kosárban 28 százalékos súllyal szerepel, rendkívül lassú áremelkedése tehát nagy erővel húzta lefelé az átlagot.
A pesszimista változat idény- jellegű eseménynek tulajdonítja a történteket, kedvező időjárásról, túltermelési válságról és az orosz piac összeomlása miatt bekövetkező értékesítési nehézségekről beszél. Ha valóban ez magyarázza az élelmiszerárak lassú emelkedését, akkor 1999-ben a szféra számára kedvezőbb piaci környezetben, gyorsan emelkedhetnek az élelmiszerárak, ami hónapról hónapra az előző év azonos időszakához képest magas árindexekhez, végső soron pedig az infláció növekedéséhez vezethet.
Az optimista változat szerint az élelmiszerárak alakulása mögött fundamentális okok állnak, és ha beszélhetünk is túltermelésről, az is eltart még néhány évig. E verzió szerint a lassú áremelkedés legfőbb oka a nagy élelmiszerláncok elterjedésében és általában a kereskedelmi árrések összeesésében keresendő. A nagy élelmiszer-áruházak - szemben a kereskedelmet korábban jellemző kiskereskedelmi egységekkel - kemény árversenyt vívnak, ráadásul óriási beszerzési volumenük miatt rá is tudják kényszeríteni akaratukat a termelőkre.
E megfontolást látszik alátámasztani a pékek esete. Magyarországi szövetségük vezetője - mint korábban annyiszor - idén is sajtónyilatkozatok útján próbált irányárat adni egy áremelési hullámhoz, ám a nagy láncok vezetői egymás után jelentették be: nem fogadják el a nyilatkozatban foglalt mértéket és márciusig valószínűleg nem hajlandók újratárgyalni szerződéseiket a beszállítókkal.
Az optimista elemzők is elismerik a túltermelés tényét, de szerintük ezt a hatást is a tartósak közé kell sorolni. Az élelmiszer-ipari túltermelés tartós, ráadásul az egész régióra jellemző, az import drágítását pedig nemzetközi egyezmények akadályozzák. A kormányok ezért kitartóan támogatják az ágazatot, ami továbbra is alacsony importárakat, végső soron pedig kemény belföldi versenyt teremt. A pesszimista véleményeket látszanak alátámasztani a termelői árak és a fogyasztói árak mozgásai is. A mezőgazdasági termelői árak növekedési üteme éppen tavaly júniusban fordult drasztikus csökkenésbe, akkor, amikor a fogyasztói árindex is tartós mérséklődésbe kezdett. Januárban az elemzők - még a decemberi mezőgazdasági termelői árak megjelenése előtt - általában 1 százalékos élelmiszerár-emelkedést prognosztizáltak.
A decemberi termelői adatok jelentős emelkedést mutattak, az élelmiszerek januári fogyasztói árai rosszabbak - 1,9 százalék - is lettek a tervezettnél, és ez a vártnál magasabb fogyasztói árindex elsődleges magya-rázata lett. A termelői és a fogyasztói árak látszólagos együttmozgása pedig kizárja annak lehetőségét, hogy a kereskedelmi árrés szűkülne - vélik a pesszimistább elemzők. Ez ugyanis azt eredményezné, hogy a fogyasztói árak emelkedése tartósan a termelői alatt marad, és a két trend nem együtt fordul.
MÁTÉ DÁNIEL