Egy 1992-ben született rendelet értelmében az egészségügyi alapellátás helyi infrastruktúrájával tulajdonosként rendelkező önkormányzatok értékesíthetik ugyan a rendelőingatlant és annak felszerelését, bérbe viszont nem adhatják.
Az önkormányzati törvény szerint ugyanis a helyi lakosság egészségügyi alapellátása kötelező feladat, az ehhez szükséges infrastruktúrát tehát az önkormányzatoknak - az ellátási zavarok elkerülése végett - "működőképes állapotban" és ingyenesen kell a feladat elvégzésére szerződtetett szolgáltatók rendelkezésére bocsátaniuk. (Ebből ered a települések azon kötelessége is, hogy gondoskodjanak a folyamatos eszközpótlásról, vagyis a fejlesztési ráfordítások tervezésénél vegyék figyelembe az amortizációt.) Ennek ellenére egyes számítások szerint a háziorvosok 50-60 százaléka kénytelen fizetni a területileg illetékes önkormányzatnak, ha fenn akarja tartani a megbízatását. A települések által illegálisan behajtott sarc nagyságrendjéről nincsenek becslések, az elszámolásokban ez természetesen nem jelenik meg a bérleti díjbevételek között.
A helyzet kialakulására az önkormányzati törvény pontatlan megfogalmazása adott lehetőséget. A jogszabály nem tér ki arra, mit jelent a működőképes állapot - például benne van-e a meleg folyóvíz vagy azért külön kell fizetnie az orvosnak - és milyen közüzemi költségek alkotják a rezsit. Berényi Zoltán, a Magyar Orvosi Kamara háziorvosi szekciójának elnöke szerint a működőképes állapot fogalma, bár tisztázatlan, ritkán válik alku tárgyává, a legtöbb esetben ugyanis az önkormányzat diktálja a feltételeket. Ezek időről időre változhatnak is: bizonyos szolgáltatások, amelyekért korábban az orvosnak nem kellett külön fizetnie, egyik hónapról a másikra díjkötelessé válhatnak.
A kvázi bérleti díj kivetése vagy az azzal való fenyegetés gyakori módja a háziorvosok megzsarolásának. A zsarolás eszközéhez többnyire akkor nyúl az önkormányzat, ha szeretné elérni, hogy a háziorvos közalkalmazotti státusból vállalkozóvá lépjen elő - a rendelőt ugyanis kizárólag vállalkozónak tudja eladni. Márpedig az értékesítéssel a település csak jól járhat: ha a területi ellátási felelősségtől nem is, a rendelő fenntartásának és fejlesztésének költségeitől végleg megszabadul.
A Kisvárosi Önkormányzatok Országos Szövetségének képviselője szerint természetes elvárás, hogy a rendelő használatához az orvosok is járuljanak hozzá, elvégre az önkormányzatok az alapellátási infrastruktúra karbantartására nem kapnak külön keretet a központi költségvetésből, hanem azt évről évre maguknak kell kigazdálkodniuk. A nagyobb értékű műszereket eddig is az önkormányzatok vették meg a rendelők számára, a háziorvosoknak a kártyapénzből csak az egyszerűbb munkaeszközöket kellett beszerezniük - állítja Magyar Levente. (A lapunknak nyilatkozó háziorvosok ezzel szemben inkább a maguk érdemének tulajdonították rendelőjük felszereltségét.) A szövetség vezetője úgy látja, hogy a vagyoni értékű működtetési jog, amelyet a múlt pénteken megszavazott praxistörvény hoz létre, valódi értékhez juttatja a háziorvosokat, ezért nincs akadálya annak, hogy a települések az eddiginél magasabb díjat kérjenek a rendelőhasználatért. Az önkormányzatok a törvény hatálybalépése után kezdeményezni fogják a szolgáltatói szerződések újrafogalmazását, és ha a működtetési jog jogosultja felhagy az orvosi tevékenységgel, akkor csak az veheti át a praxist, aki hajlandó megfizetni a kért hozzájárulást.
Az önálló orvosi tevékenységről szóló törvény némiképp enyhíti a háziorvosok kiszolgáltatottságát - véli Berényi Zoltán. A működtetési jog forgalomképességével kapcsolatos megkötések ugyanis nehezítik a praxis kézről kézre adását, és az önkormányzat, amely továbbra is felelős a területén élő lakosság folyamatos egészségügyi ellátásáért, kétszer is meggondolja majd, hogy felbontsa-e a háziorvossal kötött szerződését.
(NAPI)
**** KERETBEN ****
Becslések szerint a hazai önkormányzatok évente összesen 7-9 milliárd forintot költenek az alapvető egészségügyi ellátásra. Mivel azonban tételes elszámolásra egyetlen jogszabály sem kötelezi őket, nem tudni, hogy a ráfordításoknak mekkora hányada megy rendelőépítésre, felújításra vagy az ügyeleti díjak kiegészítésére. Bár a területileg illetékes közigazgatási hivatal felemelheti a szavát, ha szabálytalanságot észlel a források felhasználásában, a településeknek egyelőre nem esik nehezükre, hogy a vitás esetekben megvédjék a maguk igazát.
Becslések szerint a hazai önkormányzatok évente összesen 7-9 milliárd forintot költenek az alapvető egészségügyi ellátásra. Mivel azonban tételes elszámolásra egyetlen jogszabály sem kötelezi őket, nem tudni, hogy a ráfordításoknak mekkora hányada megy rendelőépítésre, felújításra vagy az ügyeleti díjak kiegészítésére. Bár a területileg illetékes közigazgatási hivatal felemelheti a szavát, ha szabálytalanságot észlel a források felhasználásában, a településeknek egyelőre nem esik nehezükre, hogy a vitás esetekben megvédjék a maguk igazát.
!FELCIM>
A dollárelszámolás alkonya?
A magyar külkereskedelem továbbra is eurócentrikus, a kivitel és a behozatal 90 százalékát a közös európai fizetőeszközben számolják el. Ennek ellenére az áruforgalmi adatok azóta is csak dollárban jelennek meg, hogy a forint valutakosarában kizárólagossá vált az euró.
Az európai közös valuta folyamatos gyengülése miatt első látásra meglepő külkereskedelmi adatokat tartalmaz a csütörtökön megjelent folyó fizetési mérleg (NAPI Gazdaság, 2000. február 4., 1-3. oldal). Decemberben például a behozatal dollárban kifejezve a megelőző év utolsó havához képest csökkent és az export is csak 4,3 százalékkal emelkedett. A jelenség mögött az áll, hogy a magyar külkereskedelem alapvető elszámolási egysége az euró, ami folyamatosan veszít erejéből a dollárral szemben.
Az euróban kifejezett export- és importadatok ugyanakkor rendkívül dinamikus növekedést mutatnak, ám ez a kép is csalóka némiképp. December végéig ugyanis a forint valutakosarában 30 százalékos súllyal benne volt a dollár is, ami azt eredményezte, hogy a forint a leértékelés ellenére nem gyengült az európai valutával szemben.
Mindez - bár euróban kifejezve kétségtelenül impozáns adatokat eredményez - nem volt előnyös az exportőröknek. A belföldi infláció ugyanis drágítja a termelést, az exportcikkek forintban számított ellenértéke viszont ennél kisebb arányban emelkedik, vagyis romlik a versenyképesség, amit a termelők a termelékenység javításával kénytelenek ellensúlyozni.
(NAPI)