Gazdaságpolitika
Az Orbán-kabinet finoman szólva is visszafogott költségvetést készített 2000-re. A kisgazdák követeléseinek jelentős részét visszaverve az eredetileg tervezett 3,5 százalékos hiánnyal fogadták el az állam, a két társadalombiztosítási alap és az elkülönített állami pénzalapok költségvetését. A visszafogás a béreken is meglátszik, a kabinet sosem látott eltökéltséggel tartott ki az általa elfogadhatónak tartott 8,25 százalékos béremelés mellett, ami a jelek szerint kisebbfajta sztrájkhullámot eredményez - legalábbis a közlekedésben. Ugyancsak eltökéltnek mutatkozik a kormány az általa befolyásolt hatósági áremelések ügyében, de ezzel is vihart arathat. E törekvéseinek máris áldozatul esett a gázáremelés, amit a Mol tulajdonosai nehezményeztek leginkább, de később - egy magasabb áremelés formájában - szélesebb rétegekre is visszaüthet. Ráadásul több közszolgáltató társaság máris minőségromlással fenyegeti a helyi önkormányzatokat.
Az egészségügyi reform továbbra is döcögve halad. A PM máris hatáskörébe vonta a helyhatóságok finanszírozását végző és adatait regisztráló TÁKISZ-okat, és minden létező eszközzel azon dolgozik, hogy a jelenleginél nagyobb hatáskörrel ruházza fel a kincstárt, amely így ellenőrzője, végső soron pedig végrehajtója lenne a büdzsének. Az önkormányzatok önállóságát komolyan csorbította a kabinet azáltal, hogy csökkentette a helyben maradó szja arányát, és az elvont pénzt területi kiegyenlítési szempontok szerint osztja újra.
Az év kérdése minden bizonnyal az lesz, hogy mit kezd a költségvetés a tervezettnél több bevétellel (mert többletbevétel lesz, ebben biztosak vagyunk). Az államháztartási törvény szerint ez nem költhető el szabadon, hanem az adott évi hiány vagy az államadósság csökkentésére kell fordítani. Nem kétséges azonban, hogy amennyiben a kormány akar, akkor talál módot a nem várt bevételek felhasználására. Akár meg is születhet a kisvállalkozásokat segítő program vagy elfogadhatják az egészségügy reformját és ezzel együtt konszolidációját, felgyorsulhat a gyorsforgalmi úthálózat építése vagy emelkedhetnek az agrártámogatások. Mindez a kormányzati fegyelem függvénye, s mint ilyen, bizonytalan.
Monetáris politika
A monetáris politikában nem várható lényeges változás 2000-ben - derül ki a jegybank ez évre szóló irányelveiből. Az MNB sikeresnek és ezért megőrzendőnek tartja a forint szűk sávos, előre bejelentett, csúszó leértékeléses árfolyamrendszerét, s ez egyben meg is szabja a monetáris politika mozgásterét. A cél nem a gyors, hanem a fenntartható inflációcsökkenés, s erre a megfelelő eszköznek az inflációs várakozások befolyásolása tűnik, az előre bejelentett leértékelésen keresztül.
A csúszás értékének természetesen összhangban kell lennie a gazdaságpolitikai döntéshozók által meghirdetett inflációs pályával. A kormány 6-7 százalékos éves átlagos inflációt vár 2000-re, a piac inkább 8-8,5-öt. A jegybank ezúttal tartózkodott saját inflációs prognózis kihirdetésétől, csak közölte azokat feltételeket, amelyek a kormányzati cél eléréséhez szükségesek: a GDP arányában mért 3,5 százalékot nem meghaladó államháztartási hiány, a tervnek megfelelő nominális államháztartási bevételi és kiadási főösszegek, maximum 6 százalékos hatósági áremelkedés, 18 dollár körüli átlagos olajár, 8-9 százalékos nominális bérnövekedés és végül a várakozásoknak megfelelő növekedés az EU-ban.
Nos, e feltételek közül többnek is kétséges a teljesíthetősége. A jövő évi költségvetést a parlament már elfogadta, de a tervezett bevételek - még a kormányzati inflációs prognózist elfogadva is - alulbecsültek, ez a hiánykritériumot erősíti, a nominális bevételi és kiadási főösszegre vonatkozót viszont nem. Bizonytalanságot hordoznak az olajárak, általános bérmegállapodás pedig a jelek szerint nem lesz, bár a közszféra vélhetőleg csak a költségvetés által meghatározott 8,25 százalékot kapja. Az Európai Unió növekedési kilátásai folyamatosan javulnak, a piac jelenleg 3 százalék körüli mértéket vár.
A kép tehát nem tiszta, de a kormány és a jegybank annyi biztató jelet már talált, hogy rászánta magát a leértékelési ütem újabb csökkentésére: április elsejétől 0,3 százalék a havi mérték. A kormány a második félévben további mérséklést tervez, az MNB erről még nem nyilatkozott.
Ami a kamatpolitikát illeti, itt is marad a régi forgatókönyv, tehát a központi bank inkább csak követi, nem pedig vezeti a piacot, s - az irányelvekben írtak szerint - arra törekszik, hogy a jelenlegi, megfelelőnek ítélt reálkamatszintet fenntartsa. A kamatindukált tőkebeáramlás egyelőre nem túl erős, ám ez a helyzet gyorsan megváltozhat. Az valószínűnek tűnik, hogy a jegybank a sterilizációs kényszer esetleges növekedésekor sem szívesen szélesítene sávot, mert a sterilizációt kisebb költségnek tekinti, mint a forint erősödéséből származó veszteséget, így a versenyképesség csökkenését és túlfűtöttséghez vezető alacsony kamatszintet. Az egyelőre lassú kamatindukált tőkebeáramlás fennmaradása mellett viszont az MNB egyre inkább a belföldi folyamatok által megkövetelt reálhozamokhoz igazodhatna.
DÓZSA GYÖRGY, MAJOROS GYÖRGY, MÁTÉ DÁNIEL
**** KERETBEN ****
A magyar gazdaság külföldről
A magyar gazdaság sorsát külföldről - jellemző módon Londonból - figyelő elemzők tavaly év elején még általában pesszimistábbak voltak magyar kollégáiknál: állandó témájuk volt az ikerdeficit, s ennek révén a költségvetési kiigazítás szükségessége. Most mintha átbillentek volna a túlsó oldalra: elemzéseiket lapozgatva az az olvasó érzése, hogy Magyarország ráállt egy olyan pályára, ahonnan lerobbantani sem lehet. Gyors növekedést várnak erre az évre, kézben tartott államháztartási és folyófizetésimérleg-hiány mellett. Az éves átlagos inflációt ugyan jóval magasabbra várják, mint a hivatalos prognózis, de ennek is inkább a pozitív oldalát látják az esetlegesen kedvezőbb államháztartási pozícióban, illetve a reáljövedelmek növekedési ütemének visszaszorításában. Ezzel párhuzamosan az elemzők nagyobb része nem tart attól, hogy a dezinfláció tartósan megtorpanna. A hivatalos szervezetek pesszimistábbnak tűnnek Magyarország idei kilátásait illetően, mint a privát szervezetek. Ez persze főleg a nagyobb reakcióidőnek tudható be, hiszen az Európai Unió (EU) negyedévente, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) évente kétszer, az OECD pedig évente csak egyszer vizsgálja felül előrejelzéseit, és a késedelem néha érződik a minőségen. A külső szemlélők két csoportjának elemzéseiben általában három közös pont van: az EU-csatlakozási folyamat, mint a következő évek meghatározó - szinte kötött pályát jelentő - tényezője, a vállalati szektor strukturális reformjának dicsérete, valamint a regionális összehasonlításban szilárdnak és prudensnek mondható pénzügyi rendszer említése. Az elfogadott vélemény szerint e három tényezőnek, valamint az EU-növekedés feléledésének köszönhető, hogy a magyar gazdaság sikeresen vészelte át az elmúlt évek globális kríziseit, s az elsők között mászott ki a gödörből. Rövid távú kockázatokat most jellemzően nem látnak a külföldi elemzők, a kedvező világgazdasági helyzet ugyanis valószínűtlenné tesz egy komolyabb fizetésimérleg-problémát. Ezzel összhangban idén nem várnak - vagy követelnek - drasztikus váltást se a fiskális, se a monetáris politikában. A "minden OK" hangulat közepette a hivatalos és privát szervezetek egyaránt nagy hangsúlyt helyeznek a strukturális reformok folytatására.