Időnként szembe kell menni a piaccal

- A kormányváltás óta a gazdasági stratégia arra épül, hogy minél előbb teljesítsük a maastrichti kritériumokat, ami kedvezően befolyásolhatja az EU-felvételt is. Valóban ennek a célnak rendelnék alá a magyar gazdaságpolitikát?
- Nem így gondolkodunk. Azért csináljuk, amit csinálunk, mert a hitelezők és a piac ezt várják tőlünk. Ha ez egybeesik a kritériumok teljesítésével, akkor jó, de meg kell mondanom, én néhány dolgot másképp látok, mint a piac. A magam részéről - és ebben tökéletesen egyetértettünk Chikán Attilával - úgy látom, hogy a magyar gazdaságnak nincs szüksége a GDP 3,1 százalékára rúgó elsődleges többletre, viszont a jelenleginél magasabb belső fogyasztást is elviselne. Az tehát, hogy az idei költségvetés úgy néz ki, ahogy, részünkről kompromisszum a magunk és a piac gazdaságpolitikai elképzelései között. De ez így is van rendjén. Vannak helyzetek, amikor szembe kell menni a piac elvárásaival, ilyen volt a múlt év elején az, hogy nem voltunk hajlandók megszorító csomagot csinálni.
- Még egy kicsit kardoskodnánk. A külgazdaság áttelepítése a Külügyminisztériumba mégiscsak arra utal, hogy inkább megfelelni akar a gazdaságpolitika, mint dacolva belső érdekeket érvényesíteni. Lesz-e olyan harcos az EU-csatlakozásban talán leginkább érdekelt külügy a derogációk érvényesítésében, mint a Gazdasági Minisztérium?
- A külgazdaságnak már régen a külügyhöz kellene tartoznia. A modern diplomácia - békeidőben - javarészt arról szól, hogy eladja az országot, piacokat tár fel és szerez meg. Az átszervezés ezt a célt szolgálja, és nem vezet a nemzeti érdekek feladásához. Ami a derogációkat illeti, a GM sem pártolta ezeket, nagyon sokat visszautasított. Chikán Attila személyesen is a belső piac túlzott védelme ellen volt, ő is azt az álláspontot képviselte, hogy a csatlakozás idejére fel kell készülni a versenyre. Nagyon sok derogációs igény pattant le róla és apparátusáról, de lehet, hogy a külügy még következetesebb lesz az indokolatlan tárcaigényekkel szemben.
- Ön szerint milyen fogyasztásnövekedés férne még bele a kiegyensúlyozott növekedésbe? Ön is azt mondta, hogy magasabbat is el tud képzelni, és másoktól is hallottunk már olyan vélekedést, hogy az exportvezérelt növekedés nem tartható sokáig, előbb-utóbb a belső piacra kell alapozni.
- Itt két tényező áll szemben egymással. Magyarországon nagyon alacsony a fogyasztás, sok szempontból el vagyunk maradva Csehországtól vagy Szlovéniától. Másfelől viszont a multik szerintem még maradnak, erre éppen a termelékenység gyors emelkedése a garancia. A belső fogyasztás nehezen válhatna igazi húzóerővé, hiszen Magyarország 10 millió lakosa kevés ahhoz, hogy komoly termelőkapacitások épüljenek rá. Mindent egybevetve, 3,5-4 százaléknál nagyobb fogyasztásnövekedés nem lenne egészséges.
- A fogyasztási hitelek megjelenése és gyors növekedése, illetve ezzel párhuzamosan a megtakarítások növekedési ütemének lassulása ennél gyorsabb bővülést vetít előre.
- A fogyasztási hitelek növekedése nem aggaszt, sőt inkább a bankrendszer egy eddig ismeretlen, új fejlettségi szintjét látom benne. Magyarországon a bankszektor GDP-részesedése 5 százalék körüli, ez rendkívül alacsony; a hitelezési rendszer gyors fejlődése reményt ad arra, hogy növekedni fog. Másfelől az elhalasztott fogyasztás pótlása azt mutatja, hogy a lakosság stabil jövőbe vetett hite erősödik. Év elején valóban féltünk attól, hogy a fogyasztás viszonylag gyors növekedése a külső egyensúly rovására megy, de nem így történt.
- A kamatszint sem segítette a dőzsölést...
- Teljes az egyetértés a Magyar Nemzeti Bankkal abban, hogy óvatosan kell bánni a kamatokkal. Ennél lazább kamatpolitika ismét go-stop ciklusokba hajszolná a gazdaságot. Emellett a keresetek növekedése azért idén is lehetőséget adott a fogyasztás bővülésére, úgyhogy a túlzott restrikció sem fogható ránk.
- Ha már a keresetek növekedésénél tartunk, nem született bérajánlás 2000-re. Van ennek bármilyen gyakorlati jelentősége?
- Szerintem nem nagyon, a bérajánlás még az állami szektorban sem működött. Az a helyzet, hogy az állami szektor béreit kell megfogni, vélhetőleg ez hat inkább a versenyszféra kereseteire, mintsem fordítva. Korábban egészen biztosan az volt a jellemző, hogy a versenyszektor olyan béreket kínált, amivel el lehetett csábítani a közszféra legjobbjait. Mára ez lényegében lecsengett, de meggyőződésem, hogy a közszféra béralakulása még mindig erősen hat a versenyszférára. A magam részéről nem értem, miért nem akarják elfogadni a szakszervezetek az ajánlatunkat, amely szerint ha a kismértékű béremelések nem vagy nem eléggé hatnak az inflációra, akkor korrigáljuk a kereseteket. Szerintem ez sokkal hasznosabb megközelítése a bér-infláció kérdéskörnek, mint amit a munkavállalói oldal képviselt, s amire Bokros Lajos annak idején állítólag azt mondta: "úgysem tudtok akkora a bért kérni, amekkorát ne tudnék elinflálni".
- A jövő évi inflációs prognózist az olajárak is jégre tehetik. A nyilatkozatok szerint a PM nem aggódik. Miért?
- Valóban azt gondoljuk, hogy nem a jelenlegi olajárakból kell kiindulni. Visszafelé tekintve, hiába magas most az olajár, az év egészében átlagosan így is 16 dollár alatt marad. Az elmúlt öt-hat évben folyamatosan 18 dollár körül mozgott az éves átlagár, miért ne történhetne ez így 2000-ben is. Ha magasabb lesz, akkor valóban feszült a cél teljesítése, de még úgy sem lehetetlen.
- Mi történik akkor, ha a hatósági árakkal kapcsolatos várakozásaik sem jönnek be? Most nagyjából úgy néz ki a helyzet, hogy a fideszes önkormányzatok tartják a 6 százalékos küszöböt, a többiek nem.
- Nem tudom, hogy valóban pártszimpátiák alapján dőlnek-e el az árak, de meggyőződésem, hogy a kvázi hatósági áras körben benne van az a hatékonyságnövelési potenciál, amiről mi beszélünk. Szomorú, ha ezt nem sikerül kihozni belőlük. Úgy vélem, az olyasfajta fenyegetések, hogy ez a szolgáltatások drámai romlásával járhat, csak azt mutatják, hogy e körben még mindig sok a klasszikus állami vállalatként működő cég, és hát ez nem öröm. Mindazonáltal elég széles körben sikerült érvényesíteni a 6 százalékot, és ez biztosan hozzájárul az infláció csökkentéséhez.
- Mekkora lesz akkor az infláció március végén?
- Sok olyan hatás van, ami miatt mindenképpen jobbnak kell lennie, mint tavaly volt. A leértékelés üteme csökkent, és ez a verseny éleződésével párhuzamosan azt eredményezi, hogy a belföldi termelők sem emelhetnek árat olyan mértékben, mint tavaly. A hatósági árakról már volt szó. A konkrét havi prognózisunk szerint január-februárban 9,5-10 százalék, áprilisban pedig 7,5-8 százalék körül lesz az éves infláció.
- Nemrégiben kiszámoltuk, hogy nagyon alacsonyra van tervezve a nominális GDP. Csak így tudja visszaszorítani a költekezést a PM?
- Kizárt, hogy ilyen fontos mutatók becslésekor politikai szándékok legyenek meghatározók. Leginkább azért, mert sem én, sem a tárca más magas beosztású tisztviselői nem szoktuk módosítani a szakértők által készített prognózisokat. Sem az infláció, sem a GDP esetében nem szoktam hozzáigazítani a számokat az igényekhez, mindig elfogadom szakértőink becsléseit. Abban viszont biztos vagyok, hogy a tervezés józanul óvatos, hiszen, mint az idei év is mutatja, föl kell készülni a váratlan eseményekre, kell hogy maradjon annyi játéktér a költségvetésben, amivel kezelni lehet a kockázatokat. Sokféle módon meg lehet ezt oldani, de mindegyiknek az alapja az óvatos tervezés. Idén ilyen kockázatkezelő megoldás volt a - szerintem rendkívül sikeres - költségvetési zárolás, de ez érthetően nem nyerte el a tárcák tetszését. Szerencsére ilyen direkt eszközre a jövő évi költségvetésben nincs is szükség, most nem látszanak olyan - a magyar gazdaságot annyira közvetlen módon érintő - kockázatok, mint amilyen az orosz válság volt.
- Ön a minap azt nyilatkozta, hogy a 2000. évi növekedés 5-6 százalék is lehet. Nem igényel ez költségvetési alkalmazkodást, ahogyan azt a monetáris politikai irányelvekben olvashattuk?
- Úgy gondolom, hogy nem. Mégpedig azért, mert ha gyorsabb lesz a növekedés, az elsősorban a bővülő kivitelnek, a vártnál jobb exportpiacoknak lesz köszönhető. Nincs szó arról, hogy mesterségesen, költségvetési eszközökkel élénkítenénk a gazdaságot. A gazdaság szerkezete átalakult, versenyképesebbé vált, és a vállalatok élni tudnak azzal a lehetőséggel, amit az élénkülő külpiacok kínálnak.
- Jelentős átszervezések vannak az államigazgatásban, és úgy tűnik, a Kincstár az egyik nyertese ennek a folyamatnak. Amint Naszvadi Györgyöt kinevezték a PM-be, azonnal megindult a pletyka arról, hogy a tárca átveszi a Belügyminisztériumtól a TÁKISZ-okat. Ennyire személyfüggő az államigazgatás?
- Praktikusan két iskoláról beszélhetünk. Az egyiket nevezhetjük mondjuk német-francia modellnek, Naszvadi György - akárcsak személy szerint én is - inkább ezzel ért egyet. Eszerint az állam a kifizető minden állami intézménynél, így az önkormányzatoknál és a kötelező társadalombiztosításnál is. Ennek jegyében a Kincstár válik a költségvetés végrehajtásáért felelős intézménnyé. Ugyancsak e folyamat részeként szeretnénk kiterjeszteni a kincstári finanszírozást az önkormányzatokra is, ennek pedig feltétele a jelenlegi kifizetők, a TÁKISZ-ok beépítése a rendszerbe.
B. V.- M. D.