A Telekom segített az év végén
A magyar tőzsde figyelmen kívül hagyta az év utolsó napján, hogy a világban erőteljes aggodalom lett úrrá az amerikai költségvetési szakadékkal kapcsolatban. Az amerikai indexek ugyanis estek, a BÉT azonban, ha kisebb mértékben is, de pluszban tudta zárni a hetet és az évet is, azonban záróár-beállításnak ez a teljesítmény kevés volt. A BUX ugyanis 0,6 százalékkal, 18 173 pontra emelkedett. A jó szereplés elsősorban a Magyar Telekomnak volt köszönhető, amely az utolsó héten jelentősen emelkedett. Az utolsó nap ebből 2,7 százalék pluszt produkált a részvény, amiben az játszhatott szerepet, hogy a jelentős állampapír-piaci hozamcsökkenés mellett a befektetők rájöttek, ezen az árszinten már jó vételi lehetőség van a Telekom részvényeiben, amely így is csak 375 forinton zárta az évet. Nagyjából a BUX-szal együtt drágult az OTP és a Richter is. A bankrészvény, amely gyakorlatilag az egész évben egyenletesen jó teljesítményt nyújtott, 0,5 százalékkal, 4150 forintra emelkedett, ez a szint azonban már keményebb diót jelenthet az idei évben.
