BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
header

Befektetés

01.
23.
00:00

Kedden minden a forint ellen szólt

Több okot is lehetett kedden találni arra, hogy miért kezdett el gyengülni a forint. Egyrészt újra szárnyra kaptak a találgatások az új magyar jegybankelnök személyét illetően, és a sajtóban még mindig Matolcsy György gazdasági minisztert tartják a legesélyesebb jelöltnek. Emellett a nemzetközi hangulat is rosszabbra fordult, és ismét a kockázatkerülés volt a legfontosabb szempontja a befektetőknek. Ez megmutatkozott a dollár erősödésében és a tőzsdék mélyrepülésében is. Az euró/dollár keresztárfolyam délutánra 1,33 közelébe csúszott vissza, és az euró még a jó német ZEW-index hatására sem tudta visszanyerni erejét. Mindezek következtében a forint 294 fölé gyengült az euróval szemben napközben, este pedig már a 295-öt közelítette az árfolyam. A frank az euróval szemben 1,24 alá is beesett, köszönhetően az elmúlt időszakban erősen túlvett keresztárfolyamnak, amely a rosszabb hangulatot rögtön korrekcióra használta ki. A frank így délután 237,50 forintot, míg a dollár 221 forintot ért.

Szerző(k):
Deák Bálint
01.
23.
00:00

Egyszeri tételek javítják a Masterplast eredményét

A tavalyi év végén több, korábban kezdődött ügy is kedvezően zárult a Masterplast Nyrt. számára − jelentette be a társaság a BÉT honlapján. A társaság pert nyert a szerb vámhatóság ellen, ami mintegy 200 ezer eurót jelent a cég számára. A vállalat készpénzpozícióját tovább javítja, hogy a Masterplast Nyrt. visszakap egy összegben 390 ezer eurót egy kedvező feltételekkel felbontott beszállítói megállapodás után. (A vállalat közös megegyezéssel felbontotta a belga székhelyű ASBO céggel bitumenes hullámlemezre vonatkozó gyártási megállapodását, így az annak biztosítására korábban letétbe helyezett 390 ezer eurós összeg tavaly év végéig felszabadult és a társaság rendelkezésére áll.) A hírekre több mint 3 százalékot drágult a Masterplast árfolyama.

Szerző(k):
Economx