Erőtlen emelkedés a pesti tőzsdén
Langyos pozitív korrekció volt a BÉT-en pénteken, a 19 ezer pontos BUX-szint elesett és komolyabb forgalom sem támogatta az emelkedést. Nagyjából ott zárt a hét utolsó napján a pesti börze vezető indexe, ahol nyitott, legmagasabb és legalacsonyabb értéke között pedig mindössze 150 pont volt, tehát egy rendkívül szűk sávban folyt a kereskedés. Igaz, az index a napon belül éppen abban a pillanatban volt a csúcsán, amikor a miniszterelnök hozzákezdett évértékelő beszédéhez (18 929 pont), és éppen annak végén került napi mélypontjára (18 791 pont). Végül azonban a záró szakaszban felrántották az indexet, és 0,6 százalékos emelkedéssel, 18 866 ponton zárt a BUX. A magyar gazdasági sajtót lázban tartó ügyek − így a brüsszeli deficitprognózis rontásával járó megszorítási kényszer − nem hagytak komoly nyomot a tőzsdén, a nemzetközi piacokkal együtt korrigálta a csütörtöki, a Fed-jegyzőkönyv farvizén elszenvedett esést a pesti parkett. A forgalom meglehetősen vékony volt, alig érte el az ötmilliárd forintot. A blue chipek vegyesen zártak, igaz, csak a Richter esett közülük: a nagyobbik gyógyszergyártó 0,9 százalékkal alacsonyabban, 34 750 forinton zárt. Az OTP viszont 1,3 százalékkal, 4720 forintra, a Magyar Telekom pedig 1,8 százalékkal, 387 forintra értékelődött fel. A Mol papírjai 0,4 százalékkal erősödtek, egészen 17 750 forintig. A stagnálással, 19 ezer forinton záró Egis forgalmát ezúttal maga mögé utasította a BÉT talán legspekulatívabb részvénye, a Biomedical találmánycég papírja, ami több mint 6 százalékkal emelte még mindig irreálisnak tűnő piaci kapitalizációját. A PannErgy ezúttal csak 2 százalékot esett, de ezzel is új mélypontra süllyedt, az E-Star pedig hiába nyitott limites pluszban, később majdnem elolvadt a növekmény.
