BUX 139878.10 0,57 %
OTP 45860 0,75 %
header

Befektetés

02.
25.
00:00

Nem hoz áttörést a Mol gyorsjelentése

Az egy évvel korábbinál jóval magasabb eredményt érhetett el a Mol a tavalyi év utolsó negyedében, üzemi szinten a Napi Gazdaság konszenzusa szerint 68,7 milliárd forint lehetett a nyereség, szemben az egy évvel korábbi mintegy 10 milliárddal. A nettó eredmény ennél jóval alacsonyabb, 38,6 milliárd forint körül lehet a szakértők szerint − ám egy éve még közel 31 milliárd forint volt a mínusz ezen a soron. Első ránézésre így azt mondhatnánk, hogy nagyon jó számokat tesz majd közzé a cég, az előző negyedévhez képest azonban inkább stagnált a teljesítmény. Ráadásul a konszenzusos érték nem tartalmazza az INA finomítási üzletágának az értékcsökkentését, amely mintegy 25 milliárd forinttal ronthatja az üzemi profitot. (A horvát olajtársaság már közzétette gyorsjelentését, és ebből lehet a leírásra következtetni, ami csak az árfolyamok elszámolása miatt térhet el egy kicsivel ettől az összegtől.)

Szerző(k):
Deák Bálint
02.
25.
00:00

Kiforgatta pénzéből az AIG-t a Sandy

Az amerikai AIG biztosító négymilliárd dollár veszteséggel zárta az elmúlt év utolsó negyedét, főként azért, mert az USA keleti partján október−novemberben végigsöprő Sandy hurrikán jelentős kárt okozott ügyfelei ingatlanjaiban. A forgószél miatt 1,3 milliárd dollár adózás utáni veszteséget könyveltek el, ami 945 milliós üzemi veszteséget okozott a vagyonbiztosítási ágazatnál. A divízió egy évvel korábban 367 milliós pluszt könyvelt el. A negyedéves számokat rontotta, hogy az év végén számolták el a biztosító lízingcégének eladásából származó 4,4 milliárd dolláros veszteséget. Az október−decemberi időszak üzemi eredménye 290 millió dollár, részvényeként 20 cent lett, szemben az egy évvel korábbi 1,5 milliárd dollárral, illetve 77 centtel. Ugyanakkor az AP-nek nyilatkozó elemzők hétcentes veszteséget vártak, ezért a biztosító részvényei drágultak a gyorsjelentés közzététele után.

Szerző(k):
Komócsin Sándor
02.
25.
00:00

A svájci kamatot is manipulálták?

Az Európai Unió hatóságai kiterjesztik korábban kezdett vizsgálatukat a svájcifrank-alapú kamatokra is − jelentette be Joaquín Almunia versenyjogi biztos pénteken. Brüsszel már korábban vizsgálatot indított az euró- és jenalapú kamatlábak esetleges manipulálásának gyanújával, ehhez csatolják most a frankkamatok ellenőrzését. Korábban a Deutsche Bank, az HSBC és a Royal Bank of Scotland is közölte, hogy uniós szakemberek faggatták őket a kamatlábakkal kapcsolatban.

Szerző(k):
Beke Károly
02.
25.
00:00

Megrángatták a magyar devizát

Hullámzó napja volt pénteken a magyar devizának, hiszen a kereskedés első felében még 293 alatt is járt az euró árfolyama, délutánra viszont alig maradt az erősödésből. Összességében a rossz hírek ellenére viszonylag olcsón megúszta a magyar deviza. Péntek délután 293,70 forintot kellett fizetni egy euróért, ez nagyjából megegyezett a csütörtöki értékkel. A dollárral szemben 223,08-ig gyengült a magyar fizetőeszköz, míg a svájci frank 239,33 forintot ért. Közben az euró ismét gyengült a dollárral szemben, 1,3156-nél állt a keresztárfolyam. A forintot elsősorban az gyengítette, hogy az Európai Bizottság friss előrejelzése az idei évre és 2014-re is 3 százalék feletti költségvetési hiányt tartalmaz. Ennek alapján valószínűleg csak akkor van esélyünk kikerülni a túlzottdeficit-eljárás alól, ha tavasszal további kiigazító csomagot jelent be a kormány. A magyar kötvénypiacot nem mozgatta meg a brüsszeli jelentés, a másodpiaci referenciahozamok alig mozdultak. A legnagyobb növekedés a három hónapos diszkontkincstárjegyek esetében volt, míg a másik irányba a 3 és a 10 éves papírok vezették a csökkenést. Így a referenciahozamok a nap végén 4,95 százalék és 6,28 százalék között szóródtak.

Szerző(k):
Beke Károly