Nagy Mol-hajrá az utolsó napon
Másfél százalékos emelkedéssel zárult a kereskedés a hónap utolsó napján, a BUX 18 552 pontra hízott. Az amúgy sem pesszimista nap végén a záró szakaszban tovább lökték fölfelé az árfolyamokat. Kissé meglepő, hogy a legjobban teljesítő részvény a Mol lett, amely a 16 400 forintos keddi záróárához képest 500 forintot emelkedett. Ez 3 százalékos növekménynek felel meg, viszonylag magas forgalom mellett. Az érdeklődés megélénkülésében szerepet játszhatott, hogy lapértesülések szerint a kormány újra hajlandónak mutatkozik kutatási koncessziókat kiírni az ősz folyamán. A Mol számára komoly probléma volt, hogy az előző években nem volt lehetőség új kutatási jogot szerezni, miközben a meglévő mezőkről egyre kisebb mennyiségű földgáz és olaj nyerhető ki. Volt érdeklődés az OTP papírjaira is, a bankrészvényért 5530 forintot adtak a nap végén, az 1,85 százalékos plusz beleillik a nemzetközi trendbe. Érdekes volt az OTP reggeli pályája, kezdetben 4500-ra drágult, majd kisvártatva 150 forintot esett. Miután ezek a mozgások egy óra alatt lezajlottak, délutánig a 4380−4410 forintos sávban vegetált, majd a nap végén jöttek a vásárlók.