BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
header

Befektetés

10.
21.
00:00

Megörült a piac a Morgan Stanley számainak

Nyolcvan százalékkal emelkedett a Morgan Stanley harmadik negyedéves profitja, ami az árbevétel növekedése mellett költségcsökkentéseknek volt köszönhető. Az amerikai bank egymilliárd dolláros nyereséget ért el az előző évi 560 millió dollár után. A részvényenkénti profit a tavalyi 28 centről 50 centre emelkedett, míg a vállalat árbevétele hét százalékkal volt magasabb, mint egy éve, így 8,1 milliárd dollárt tett ki. Mindkét fő szám felülmúlta az előzetes várakozásokat, hiszen az elemzők 40 centes részvényenkénti profitra és 7,6 milliárd dolláros forgalomra számítottak. Az eredmények megjelenése után a Morgan Stanley papírjai több mint 2,5 százalékos emelkedéssel nyitottak a Wall Streeten.

Szerző(k):
Beke Károly
10.
21.
00:00

Megegyezett a létszámleépítésekről a Magyar Telekom

Megállapodott a jövő évi létszámleépítésről a Magyar Telekom az érdekképviseletekkel − jelentette be a tőzsdei cég a BÉT honlapján. Az egyezség alapján 250 munkavállalót bocsát el cég, a többségnek várhatóan 2013 végén szűnik meg a munkaviszonya. A végkielégítéssel kapcsolatos költségek teljes összege megközelítőleg 2,3 milliárd forintot tesz ki, melynek döntő hányada így 2013 negyedik negyedévében lesz elszámolva. Szintén az egyezség része, hogy alapbérfejlesztés nem lesz jövőre. A bejelentés szerint a szolgáltatások bővülésével a 2012-es év végi záró létszámhoz képest a cég még így is mintegy 270 új munkavállalóval bővíti a foglalkoztatottak számát 2014 végére. A Telekom így azt éri el, hogy munkaerőköltségei (a végkielégítéssel kapcsolatos ráfordítások nélkül) jövőre a 2012-es szinten maradnak. Fontos hír még az Equilor elemzői szerint, hogy ismét napirenden van a Telekom Slovenije megvétele, ez ugyanis növekedési sztorivá formálhatja a Magyar Telekomot. A szlovén állam 62,4 százalékos tulajdonos a társaságban, amennyiben a Magyar Telekom átvenné ezt a pakettet, úgy a maradék részvényekre is ajánlatot kellene tennie. A mostani piaci áron ez 210 milliárd forintot jelenthet az elemzők szerint, ami egy Magyar Telekom-részvényre vetítve 210 forintot jelenthet. Az Equilor úgy látja, hogy az osztalék esetleges elmaradása már csak mérsékelt kiábrándulást hozhat, viszont a növekedési sztori lehetősége ismét kedvenccé teheti a Magyar Telekomot a tőzsdén.

Szerző(k):
Deák Bálint
10.
21.
00:00

Felvásárlási csata helyett egyszerű arbitrázs az Egisnél

Az Egis Gyógyszergyár Nyrt. pénteken bejelentette, hogy a szingapúri CSAM Asset Management Pte. Ltd kezelésében álló Sertorius Global Opportunities Fund Pte. Ltd öt százalék feletti befolyást szerzett a budapesti gyógyszercégben. A közzététel szerint az október 10-én vásárolt papírokkal 389 ezerről 404 223 darabra (5,192 százalékra) nőtt az alap részvényeinek száma, az elszámolási nap pedig október 15. volt. A bejelentés hangsúlyozza, hogy a CSAM egyetlen Egis-részvénnyel sem rendelkezik, ő csak az alap kezelője, a részvények tulajdonosa a Sertorius római hadvezérről elnevezett alap.

Szerző(k):
Molnár Gergely
10.
21.
00:00

Sok magyar befektető járt rosszul a Fed meglepő döntésével

Egy százalékkal emelkedett a magyar befektetési alapok által kezelt vagyon szeptemberben, így 4340,6 milliárd forint volt ezekben az eszközökben a hónap végén − közölte pénteken a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz). Érdekesség, hogy a főbb alaptípusok közül éppen a részvényalapok teljesítettek a legjobban, melyekből jelentős tőkét vontak ki. Vélhetően a magyar befektetők is arra számítanak, hogy lassan véget ér a tőzsdék szárnyalása, azonban szeptemberben rosszul döntött, aki kiszállt.

Szerző(k):
Beke Károly
10.
21.
00:00

Tovább erősödött a forint

Három hónapos csúcsra, 293 közelébe erősödött a forint az euróval szemben pénteken délutánra. A forint erejét egyrészt a jó nemzetközi hangulat, másrészt a devizahiteles-mentésről érkező hírek támogathatták. Ez utóbbinál ugyanis a piac számára is elfogadható kompromisszum kezd kialakulni. Ugyanakkor az elemzők szerint egyre biztosabb, hogy még nem ér véget az amerikai jegybank lazítása, ami egyértelműen erősíti a feltörekvő devizákat. Technikailag is úgy néz ki, hogy egyelőre nem fulladt ki a forint erősödése, hiszen napközben visszatesztelte ugyan a 295-ös szintet, ezt azonban nem törte át, így folytatódhat a 292-es szintig a forint szárnyalása. Az euró/dollár keresztben pénteken már nem volt drámai mozgás, de ez nem is csoda a csütörtöki eurószáguldás után. Az euró ugyanakkor tovább erősödött és a február eleji 1,37-es szintet közelítette; amennyiben ezt is áttöri a keresztárfolyam, akkor jelentős tér nyílhat meg az euró erősödése előtt. Így egy dollár 214 forintba, egy frank közel 238 forintba került péntek este.

Szerző(k):
Deák Bálint