BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
header

Befektetés

10.
28.
00:00

Elmarasztalták az E-Start Romániában

A zilahi bíróság által első fokon megállapításra került az E-Star és a zilahi önkormányzat közötti szerződés semmissége, valamint a felek rosszhiszeműsége − tájékoztatott a magyar társaság. Zilah város polgármesteri hivatala kezdeményezésére az önkormányzat és az E-Star tulajdonában lévő és felszámolás alatt álló E-Star ZA Distriterm S.r.l. felszámolója korábban megtámadta a zilahi bíróságon a Kaufland és Fenyves lakónegyed közötti távhőelosztó hálózatra vonatkozó adásvételi szerződést. A mostani döntés azt eredményezi, hogy az E-Star a Distritermmel szembeni követelésével (koncessziós szerződés szerinti beruházások elvégzéséhez biztosított kölcsön) a Distriterm felszámolási eljárásába hitelezőként nem jelentkezhet be. A döntés nem jogerős, az ellen a társaság jogorvoslatot fog kezdeményezni, különös tekintettel arra, hogy a döntés álláspontja szerint nem egyeztethető össze az európai uniós normákkal, amit alátámaszt az is, hogy pénteken visszamenőlegees hatállyal új csődtörvény lépett hatályba Romániában a korábbi helyett. Az E-Star 2012. évi konszolidált beszámolójában a zilahi eszközöket nullán mutatta ki, így a szerződés semmisségének megállapítása nem befolyásolja a társaság pénzügyi kimutatásait.

Szerző(k):
Molnár Gergely
10.
28.
00:00

Magyarország nem egyeztet a Mol−INA ügyben

Orbán Viktor miniszterelnök brüsszeli sajtótájékoztatóján pénteken közölte, hogy a Mol ügyéről nem folytatott tárgyalást horvát hivatali partnerével, hiszen a kérdést nem politikai szinten kell kezelni, hanem gazdasági és jogi tárgyalások révén lehet rendezni − tudósít az MTI. Amint arról beszámoltunk, ügyrendi vita miatt elmaradt a horvátok által péntekre összehívott következő tárgyalási forduló az INA két nagytulajdonosa, a Mol és a horvát kormány között. A Mol az INA fejlesztési stratégiájáról, míg a horvátok a vállalatirányítás kérdéseiről szerettek volna megegyezni. Hírügynökségi jelentések szerint a horvát fél bízik benne, hogy a következő napokban folytatódhatnak a tárgyalások.

Szerző(k):
Molnár Gergely
10.
25.
00:00

Csúszhatnak az INA-tárgyalások Horvátországban

Elhalasztották a horvát kormány és a Mol Nyrt. között péntekre tervezett tárgyalásokat − írta csütörtökön a Hina horvát hírügynökségre hivatkozva az MTI-Eco. Ugyanakkor a Poslovni dnevnik horvát gazdasági lap internetes oldalán már szerda este megjelent, hogy elmaradnak a tárgyalások a két fél között. Ezzel szemben a Mol magyarországi kommunikációs igazgatója az MTI-vel azt közölte nem kaptak hivatalos értesítést a halasztásról. Ráadásul napközben már arról érkezett hír, hogy hamarosan folytatódhatnak a tárgyalások a Mol és a horvát kormány között. Ezt Londonban a horvát gazdasági miniszter, Ivan Vrdoljak közölte, aki azt is hozzátette, szerinte rövidesen megoldódhatnak a problémák.

Szerző(k):
Deák Bálint
10.
25.
00:00

Drámaian zuhant az Unipetrol nyeresége

A harmadik negyedévben a cseh Unipetrol petrolkémiai vállalat EBITDA nyeresége 80 százalékkal maradt el a tavalyi év azonos időszakában kimutatottól, 1,17 milliárdról 235 millió koronára zuhant − írta a The Prague Post. A vállalat szerint ennek oka elsősorban az üzemanyag-csempészet \"drámai növekedése\" volt. Úgy vélik, tulajdonképpen \"előrehozott vásárlásról\" van szó az új törvény miatt, amely jelentősen megszigorítja az üzemanyag-csempészés elleni intézkedéseket. Ennek némileg ellentmondani látszik, hogy a veszteséget egyedül az olajfinomító ágazat okozta. Talán ezért is egészítette ki a jelentés a problémák sorát a kedvezőtlen makrogazdasági helyzettel, mint a szíriai konfliktus miatt hevesen ingadozó olajárak. Ennek ellenére Marek Switajewski, a cég elnök-vezérigazgatója optimista, különös tekintettel a német gazdasági helyzet javulására.Az áfaelkerülést célzó szürke üzemanyagimportról Martin Durcak, az Unipetrol igazgatótanácsának tagja elmondta, hogy szeptemberben annak szintje elérte a teljes piac 20 százalékát. Megfékezése érdekében fokozták az országúti ellenőrzéseket, de ezzel csak azt érték el, hogy a szállítás zöme áthelyeződött a vasútra. Durcak abban bízik, hogy a hónap elején hatályba lépett új törvénynek köszönhetően, amely engedélyhez köti az üzemanyag-forgalmazást, sikerülni fog az illegális importot 5-10 százalékra leszorítani.

Szerző(k):
Barabás János T.