Kissé javíthatott a Mol az előző negyedévhez képest
A múlt évhez képest csökkenő, míg az előző negyedévhez képest már szebb számokat is közölhet a Mol a harmadik negyedévről. Egyszeri tételek azonban nagyban befolyásolhatják az eredményt.
Kissé javíthatott a Mol az előző negyedévhez képest
A múlt évhez képest csökkenő, míg az előző negyedévhez képest már szebb számokat is közölhet a Mol a harmadik negyedévről. Egyszeri tételek azonban nagyban befolyásolhatják az eredményt.
Megállt a forint gyengülése kedden
Az elmúlt napok intenzív gyengülése után alig változott kedden a forint árfolyama az euróval szemben, a nemzetközi piacokon is csendes volt a nap. A következő fontos esemény csütörtökön várható, amikor a Fed esetleges lassú szigorításáról tudhatunk meg újabb részleteket.
Kitömi tulajdonosait pénzzel a Xerox
Ötszázmillió dollárral emeli részvény-visszavásárlási programjának keretösszegét a Xerox, így összesen 1,5 milliárdért hajlandók papírokat vásárolni a befektetőktől − jelentette be a cég kedden. A piac jól fogadta a hírt, a kereskedés első felében két százalékkal erősödtek a társaság papírjai. A vállalat közlése szerint a részvényvásárlás mellett 2014-ben további 500 millió dollárt akvizíciókra, 300 milliót pedig osztalékra fordíthatnak. A cég bejelentése szerint a legutóbbi eredmények szerint bevételük 56 százaléka származott szolgáltatásokból szemben a korábbi 50 százalékkal, így sikeresnek látszik az a stratégia, hogy egyre inkább a dokumentumkezelési szolgáltatásokra fokuszálnak. 2017-re a forgalom kétharmadát adhatja ez a szegmens. A jövő évre 1,1−1,16 dollár közötti egy részvényre jutó eredményt vár a Xerox, az idei évre pedig megerősítették korábbi jóslatukat.
Nem tudta tartani a pluszokat a BUX
Tovább zuhanó Magyar Telekom, a mélypontról megpattanó Mol, behalt kitörés a Richternél − ezek határozták meg a BÉT részvénypiacának keddi kereskedését. Az index egész nap a pozitív tartományban mozgott, de a nap végére 21 pontos mínuszba csúszott vissza, így napon belül 225 pontot csökkent a BUX értéke. A részvényszekció forgalma átlag alatti volt, 8 milliárd forintot tett ki.
Jó befektetésnek bizonyult a román gázvállalat
Látványos áremelkedéssel debütáltak a Romgaz papírjai kedden a bukaresti tőzsdén (BVB), az árfolyam már a nyitást követően 20 százalékkal, 35,84 lejes szintig emelkedett, a nap végére a lendületből 15 százalékos plusz maradt a jegyzési árhoz képest, négyezer tranzakció során 2,66 millió részvény cserélt gazdát, közel 21 millió eurós forgalom mellett. A kisbefektetők azonban akár 21 százalékos profitot is realizálhattak, miután a jegyzés első hetében 5 százalékos kedvezménnyel, 28,5 lejért vásárolhattak az 57,8 millió részvény 15 százalékából. Londonban a Romgaz több mint 4,5 millió dolláros forgalmat generált, az árfolyam nagyjából a bukaresti árfolyamszinten, 10,40 dolláron mozgott.