BUX 130632.44 -0,63 %
OTP 39900 0,0 %
header

Befektetés

11.
15.
00:00

Szárnyaltak az európai indexek

Bár napközben kicsit hezitáltak, végül szép emelkedéssel zárták a csütörtöki napot az európai tőzsdék. A londoni FTSE−100 0,6 százalékkal, a frankfurti DAX−30 1,02 százalékkal, a párizsi CAC−40 1,08 százalékkal emelkedett ezen a napon. A jó hangulatot még előző este a várható új Fed-elnök nyilatkozata alapozta meg, aki szerint még jó sokáig szükség lesz a pénznyomtatásra. Emellett vállalati jelentések is okoztak jelentősebb mozgásokat egy-egy részvény árfolyamában. A harmadik negyedéves számait csütörtökön közlő K+S érdekes napot zárt. A vártnál jobb számok és az új költségcsökkentési terv hatására közel 3 százalékos pluszban nyitó részvény végül több mint 4 százalékot esett. A napon belüli jelentős esés annak tudható be, hogy a cég közölte, az Uralkali és a fehérorosz partnere között felbomlott a káliumexport-szövetség. Márpedig eddig ez stabilizálta a kálium árát, így a helyzet nagyon bizonytalan lett. Az RWE a várakozásoknál gyengébb számokat közölt, és hiába jelentettek be létszámcsökkentést, több mint 5 százalékot esett a részvény árfolyama. Igaz, napközben 7 százalék felett is volt a mínusz. A hír magával rántotta az E.On részvényét is, amelynek az ára közel 2 százalékot csökkent. Nem volt jó napjuk a német pénzintézeteknek sem, a Commerzbank az általános emelkedés mellett közel 2 százalékot, míg a Deutsche Bank 0,3 százalékot esett. Szépen emelkedett viszont a francia BNP Paribas, amely visszavásárolja a belga állam 25 százalékos részvénycsomagját 3,25 milliárd euróért. Az EADS is drágult, miután a vártánál jobb negyedéves számokról adtak számot, ráadásul az Airbus, amely a bevétel két harmadát adja, megemelte az idei évre vonatkozó repülőgép-értékesíti előrejelzését. Lapzártánkkor a szerdán új csúcsra futó amerikai indexek még nem találták az irányt; a Dow Jones 0,2 százalékos pluszban, a Nasdaq kisebb mínuszban forgott.

Szerző(k):
Napi Gazdaság
11.
15.
00:00

A bankpapír húzta magával a BUX-ot

A friss harmadik negyedéves jelentésére repülőrajtot vett az OTP részvénye a magyar tőzsdén csütörtökön. A befektetők elsősorban annak örültek, hogy a válság óta ebben a negyedévben volt a legkisebb a bedőlt hitelek összege. Az eredmény ugyanis a váratlan ukrán leírás miatt nem volt fényes. Így az is elképzelhető, hogy inkább shortosok zárták biztonsági okokból a pozícióikat, és ez okozta a jelentősebb emelkedést. Ezt támasztja alá az is, hogy 6,6 milliárd forint volt a bankrészvény forgalma, ami nem számít kiugrónak. Az elkövetkező napok mindenesetre eldöntik, hogy a 4400 forintos támasz szintjéről elrugaszkodó és 3,4 százalékos pluszban záró részvény árfolyamának az emelkedése mennyire lesz tartós. A 4479 forintos záróártól azonban még van tér felfelé, komolyabb ellenállás ugyanis csak 4600 és 4800 forint környékén található.

Szerző(k):
Napi Gazdaság
11.
15.
00:00

Alig rezdült a forint csütörtökön

Szűk sávban mozgott csütörtökön a forint, a nap első felében a meglepően jó GDP-adat erősítette a magyar devizát, délutánra viszont gyakorlatilag a szerdai szintig gyengült vissza, vagyis a pozitív hatás csak átmeneti volt. Csütörtök délután 298,59-nél állt az euró jegyzése, ez gyakorlatilag megegyezett az előző napi szinttel. A dollárral szemben 221,73-ig gyengült a magyar fizetőeszköz, míg a svájci frank 242,26 forintot ért. A régiós devizák közül a lengyel zloty minimálisan erősödött, a cseh korona viszont veszített értékéből. A nap nyertese a román lej volt 0,3 százalékos javítás után. Az euró/dollár keresztárfolyam piacán sem volt nagy mozgás, az 1,3480 körüli délutáni árfolyam megfelelt a szerdainak. Európában a GDP-adatok mozgatták az árfolyamokat, emellett Janet Yellen Fed-elnökjelölt délutáni meghallgatására vártak a piacok, abban bízva, hogy a szakember elárul részleteket az eszközvásárlás közelgő leállításáról. A piac fókuszában egyébként is a jegybankok álltak az utóbbi napokban, hiszen az ECB éppen a Feddel ellentétes úton jár. A magyar kötvények másodpiacán ismét csökkentek a hozamok, a 2−11 bázispontos visszaesés után 2,94 százalék és 6,37 százalék között szóródtak a jegyzések. Az aukció is jól sikerült, hiszen az ÁKK a három-, öt- és tízéves papírokból összesen 16 milliárd forinttal többet adott el a tervezettnél.

Szerző(k):
Napi Gazdaság
11.
15.
00:00

Javított eredményén a Danubius

A harmadik negyedévben ötmilliárd forintos EBITDA-t és 3,3 milliárdos adózás előtti eredményt ért el a Danubius Hotels Nyrt., mely így 16,7, illetve 11,3 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi számait. Az árbevétel tíz százalékkal, 16 milliárd forintra emelkedett, jórészt ennek volt köszönhető a profit növekedése. Az év első kilenc hónapjában 38,8 milliárdos forgalmat bonyolított a Danubius, ez nyolc százalékkal volt magasabb a múlt év hasonló időszakánál. Az EBITDA 24 százalékkal emelkedett, 7,6 milliárd forintot tett ki három negyedév alatt. A bevételek emelkedése jórészt annak tudható be, hogy a szállodák átlagos foglaltsága az első kilenc hónapban 66,1 százalékos volt, szemben a tavalyi 64 százalékkal. Országokra lebontva a bevétel Magyarországon tíz, Csehországban öt, Szlovákiában kilenc, Romániában pedig öt százalékkal emelkedett.

Szerző(k):
Napi Gazdaság
11.
15.
00:00

Veszteséges maradt az FHB

Jelentősen javította harmadik negyedéves eredményét az FHB Bank Nyrt., azonban a pénzintézet veszteséges maradt. A tavalyi harmadik negyedév 2,6 milliárd forintos mínusza 281,7 millióra csökkent, a banki különadó nélkül pedig már 571,5 millió forintos nyereséget ért el az FHB − tette közzé a bank csütörtök este. A javulást úgy sikerült elérni, hogy a pénzintézet nettó kamatbevétele 10,2 százalékkal, 4,8 milliárd forintra emelkedett. Az év első kilenc hónapjában 13,5 milliárd forintos bevételt ért el az FHB, ami 7,8 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel ezelőttinél. Az adózott eredmény a gyenge második negyedév miatt 4,9 milliárdos veszteséget jelentett az egy évvel korábbi 2,6 milliárdos mínusz után.

Szerző(k):
Napi Gazdaság