A friss harmadik negyedéves jelentésére repülőrajtot vett az OTP részvénye a magyar tőzsdén csütörtökön. A befektetők elsősorban annak örültek, hogy a válság óta ebben a negyedévben volt a legkisebb a bedőlt hitelek összege. Az eredmény ugyanis a váratlan ukrán leírás miatt nem volt fényes. Így az is elképzelhető, hogy inkább shortosok zárták biztonsági okokból a pozícióikat, és ez okozta a jelentősebb emelkedést. Ezt támasztja alá az is, hogy 6,6 milliárd forint volt a bankrészvény forgalma, ami nem számít kiugrónak. Az elkövetkező napok mindenesetre eldöntik, hogy a 4400 forintos támasz szintjéről elrugaszkodó és 3,4 százalékos pluszban záró részvény árfolyamának az emelkedése mennyire lesz tartós. A 4479 forintos záróártól azonban még van tér felfelé, komolyabb ellenállás ugyanis csak 4600 és 4800 forint környékén található.
A bankrészvény mellett a Magyar Telekom szerepelt még nagyon jól. Az osztalékpapírok már második napja emelkednek, miután napvilágot látott, hogy a kormány tervei között szerepel a cég különadóterheinek csökkentése. A részvények 2,5 százalékkal, 284 forintra drágultak, így a történelmi mélypontot jelentő 275 forintos ártól jó messze került a papírok értéke.
A Richter árfolyama 4400 forinton fejezte be a napot, ami 1,6 százalékos pluszt jelentett. A gyógyszerrészvény növekedése ugyan elmaradt a BUX 2 százalékos pluszától, azonban az elmúlt időszak jó teljesítményét tekintve nem lehet oka a panaszra a részvényeseknek. A BUX így végül 18 821 ponton zárt, és a növekedéséhez egy kicsit a Mol is hozzájárult. A jelentése közlése előtt ugyanis 0,8 százalékkal, 14 470 forintra emelkedett az olajrészvény értéke. Szárnyalt a rendkívül erős jelentésére a Rába részvénye is. A cég papírjainak árfolyama 5,8 százalékkal, 1310 forintra emelkedett, új éves záró csúcsot megdöntve.
Szerző: Deák Bálint
