BUX 130632.44 -0,63 %
OTP 39900 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Veszteséges maradt az FHB

2013. november 15. péntek, 00:00

Jelentősen javította harmadik negyedéves eredményét az FHB Bank Nyrt., azonban a pénzintézet veszteséges maradt. A tavalyi harmadik negyedév 2,6 milliárd forintos mínusza 281,7 millióra csökkent, a banki különadó nélkül pedig már 571,5 millió forintos nyereséget ért el az FHB − tette közzé a bank csütörtök este. A javulást úgy sikerült elérni, hogy a pénzintézet nettó kamatbevétele 10,2 százalékkal, 4,8 milliárd forintra emelkedett. Az év első kilenc hónapjában 13,5 milliárd forintos bevételt ért el az FHB, ami 7,8 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel ezelőttinél. Az adózott eredmény a gyenge második negyedév miatt 4,9 milliárdos veszteséget jelentett az egy évvel korábbi 2,6 milliárdos mínusz után.

A bank mérlegfőösszege egy év alatt 4,1 százalékkal hízott, így szeptember végén 782,6 milliárd forintot tett ki. A bruttó hitelállomány 2011 óta első ízben emelkedett, így 1,3 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A hitelállomány az előző negyedév végéhez képest közel 3 százalékkal, 10,6 milliárd forinttal emelkedett.

A hitelek növekedéséhez elsősorban az MNB által meghirdetett növekedési hitelprogramban való sikeres részvétel járult hozzá. A program keretében a bank mintegy 30 milliárd forint hitelt helyezett ki, amelyet túlnyomó részben folyósított is. Ennek eredményeképp a vállalati hitelállomány szeptember végén több mint 22 milliárd forinttal, 34,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit és aránya a bank konszolidált hitelállományából 23 százalék fölé emelkedett. A lakossági hitelezésben is élénkülés volt tapasztalható a harmadik negyedévben, a jelzáloghitel-folyósítás volumene több mint 40 százalékkal meghaladta a második negyedévit.
A portfóliótisztítási lépések eredményeként a problémás hitelek állománya tovább csökkent és − hosszú idő óta első ízben − a nem teljesítő hitelek (NPL) aránya is csökkenést mutat, ami 60 bázisponttal, az előző negyedév végi 20,7 százalékról 20,1 százalékra mérséklődött a csökkenő NPL-volumen és a kismértékben bővülő hitelállomány együttes hatására. A problémás portfólió fedezettsége kismértékben, 52,5 százalékra nőtt.

Szerző: Beke Károly

Napi Gazdaság
Napi Gazdaság

Ez is érdekelhet