BUX 130632.44 -0,63 %
OTP 39900 -2,92 %
header

Befektetés

11.
19.
00:00

Kivonulhat Magyarországról a Raiffeisen Bank

Magyarország és Szlovénia jelenleg is úgynevezett speciális felülvizsgálat alatt áll a csoporton belül, nem zárható ki, hogy ezekről a piacokról kivonul a Raiffeisen Bank − közölte hétfőn a Reutersszel a Raiffeisen Bank International. Az osztrák bank elnök-vezérigazgatója a hétvégén még úgy nyilatkozott újságírók előtt Bukarestben, hogy Ukrajna mellett a szlovén és a magyar piacot vizsgálják abból a szempontból, hogy esetleg visszafogják aktivitásukat. A hírügynökség azt kérte, hogy pontosítsák a három országgal kapcsolatos terveiket, erre válaszolta a Raiffeisen azt, hogy egyelőre nincs konkrét tervük ukrán leánybankjuk eladására vonatkozóan, de tárgyalnak több vevőjelölttel is. A hétvégi hírek után még csak arra lehetett számítani, hogy a pénzintézet esetleg csökkenti fiókjainak számát és visszafogja hitelezési aktivitását a magyar piacon, azonban a jelek szerint ennél drasztikusabb lépés lehetőségét is vizsgálják. A közelmúltban egy konferencián Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke nyilatkozott úgy, hogy érzése szerint több nagybank is feladhatja magyar piaci jelenlétét, vagyis kivonulhat az országból.

Szerző(k):
Napi Gazdaság
11.
19.
00:00

Rekordok Európában és Amerikában

Európában és Amerikában is emelkedtek a részvényárfolyamok a hét első kereskedési napján, több tőzsdeindex is új csúcsokat döntött. A kínai kormány által bejelentett reformtervek hatására komoly rally indult az ázsiai tőzsdéken, amely részben Európába és az USA-ba is átterjedt, emellett vállalati hírek pörgették az árfolyamokat. Frankfurtban a DAX történelmi csúcsot jelentő 9225,43 ponton zárt, 0,62 százalékos emelkedéssel fejezve be a napot. Az index legjobban szereplő részvényei az energiaszolgáltató RWE, amely 5,47 százalékkal drágábban zárt, miután az Exane BNP Paribas "semlegesről" "felülteljesítőre" változtatta a cég besorolását, és a szintén áramszolgáltató E.On 4,04 százalékot emelkedett.

Szerző(k):
Napi Gazdaság
11.
19.
00:00

Visszaesett a Richter árfolyama

Miközben a nemzetközi piacokon tombol az optimizmus, és ez már nemcsak az amerikai és a fejlett európai, de egyes ázsiai fejlődő piacokra is átterjedt, a BÉT-en csak mérsékelt ármozgásokat hozott a hétfői kereskedés. A BUX 28 ponttal csökkent, ez 0,15 százalékos elmozdulást jelent. A vezető részvények piacán nem láthattunk nagy mozgásokat, egyedül a Richter árelmozdulása volt észrevehető. A gyógyszergyártó részvénye a pénteki rally során elért 4450 forintos árszintről lefordulva a nap folyamán 4350 forint alá süllyedt, és csak a zárószakaszban kötötték fel 4400 forintra. Ez már a második alkalom, hogy a 4450 forint alatt húzódó ellenállás megállítja a nagyobbik gyógyszergyártó papírjainak emelkedését.

Szerző(k):
Napi Gazdaság
11.
18.
00:00

Egy hónapon belül jön az új kereskedési rendszer

Rövid távon a legfontosabb változás az lesz a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) életében, hogy december 6-án bevezetik a Xetra kereskedési rendszert, amivel Budapest egy nagy nemzetközi közösséghez csatlakozik, hiszen ezt használják a tulajdonos CEESEG-csoport többi tagjai is Bécsben, Prágában és Ljubljanában, emellett a rendszer a frankfurti Deutsche Börséről indult, a hálózat központja ma is Frankfurtban van. A Xetra Budapesten az 1998-ban bevezetett MMTS-rendszert váltja le, a BÉT 2012-ben döntött a cseréről. Így a BÉT-en kereskedett termékek technikailag azonnal közvetlenül elérhetővé válnak valamennyi olyan kereskedő számára, akik a Xetrához kapcsolódtak. Emellett a magyar tőzsdén kereskedő cégek is hozzáférést kapnak a nemzetközi piacokhoz. A kisbefektetők számára ez annyiban jelenthet könnyebbséget, hogy az eddiginél könnyebben érhetik el a külföldi részvényeket.

Szerző(k):
Napi Gazdaság
11.
18.
00:00

Amerikai bankokat minősített le a Moody's

Befejezte a nyolc legnagyobb amerikai nagybank vizsgálatát, és közülük négyet egy fokozattal leminősített a Moody's. A hitelminősítő a Goldman Sachs, a JPMorgan, a Morgan Stanley és a Bank of New York Mellon hosszú távú hitelbesorolását rontotta, miközben a Bank of America, a Citigroup, a State Street Corporation és a Wells Fargo besorolását helyben hagyta. A Moody's szerint a múltban az amerikai bankok fizetőképességét javította az a feltételezés, hogy pénzügyi nehézségek esetén számíthatnak a kormányzat segítségére, a kormányzati mentőakciók valószínűsége most már azonban kisebb, mint a pénzügyi világválság idején volt. A 2010-ben elfogadott Dodd−Frank-törvény értelmében a Fed nem használhatja fel az adófizetők pénzét a bajba jutott kereskedelmi bankok megmentésére. Ehelyett egy kijelölt szanálási hatóság intézi az adott bank felszámolását, a pénzügyi terhek pedig a hitelezőkre és a tulajdonosokra hárulnak. Az amerikai kormányzat 2008-ban több száz milliárd dollárt bocsátott a legnagyobb hazai bankok rendelkezésére, amelyek ennek nagy részét azóta visszafizették. A Moody's döntése értelmében a Goldman Sachs új besorolása Baa1, míg a Morgan Stanley Baa2-es, a JPMorgan A3-as, a Bank of New York Mellon pedig A1-es értékelést kapott.

Szerző(k):
Napi Gazdaság