BUX 131460.20 -0,24 %
OTP 41100 0,0 %
header

Befektetés

11.
29.
00:00

Nagyon erős számokat közölt a BTel

Rendkívül erős harmadik negyedévet ért el a Business Telecom a harmadik negyedévben. A cég gyorsjelentése szerint a nettó eredmény 547 millió forint lett, szemben az egy évvel korábbi 34 millió forinttal. Így az első kilenchavi profit közel 990 millió forintott tett ki, ami több mint tízszerese a 82 millió forintos bázisadatnak. A nettó árbevétel 1,13 milliárd forint lett, ami szintén 50 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest.  Az üzemi eredmény is több mint a háromszorosára, 323,1 millió forintra nőtt. A kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenés előtti eredménye (EBITDA) 162,8 millió forintról 457,2 millió forintra emelkedett. Takács Krisztián, a társaság elnök-vezérigazgatója a gyorsjelentéssel kapcsolatban azt közölte, hogy az eredmény nagyrészt az utóbbi két évben végrehajtott értéknövelő beruházások és akvizíciók terv szerinti megtérülésének, a költséghatékonyságot növelő BTel Technologies működtetésének, valamint a vállalati infokommunikációs szolgáltatások idei felfutásának köszönhető. Így az első kilenc hónapban a nettó árbevétel közel 35 százalékkal, 2,92 milliárd forintra bővült az elmúlt év azonos időszakához képest. A gyorsjelentésben azt is kiemelik, hogy a jövőben sem zárkóznak el ügyfél, illetve hálózat megvásárlásától, mivel a múltbeli tapasztalatok alátámasztják, hogy ezekkel eredményesen tudja stratégiáját megvalósítani a cég. A tervek között szerepel még a szolgáltatási portfólió további bővítése, illetve új szolgáltatási területekre történő belépés is.

Szerző(k):
Napi Gazdaság
11.
29.
00:00

Optimistán várja a jövő évet Hernádi Zsolt

A Mol csak piaci alapon hajlandó együttműködni a horvát kormánnyal az INA irányításában, amennyiben ez nem jó a horvátoknak, akkor eladja a részvényeit. Ezenkívül a következő egy évben jelentős felvásárlásokra készülnek olyan területeken is, ahol kisebb kockázattal lehet kitermelni olajat, mint a jelenlegi piacokon − mondta Hernádi Zsolt a befektetőknek küldött videoüzenetében.

Szerző(k):
Napi Gazdaság
11.
29.
00:00

Rezsit csökkentenek a szlovákok is

Szlovákiában jövőre olcsóbb lesz a villanyáram és a vezetékes földgáz, minimális mértékben, mintegy egy százalékkal drágul az ivóvíz, a távfűtés esetében pedig az árak stagnálása várható. A hatósági árak meghatározására hivatott szlovák árszabályozási hivatal (ÚRSO) csütörtökön tette közzé a 2014-es energiaárakról szóló döntését. A legnagyobb változásra a fogyasztók jövőre az áramszolgáltatás esetében számíthatnak. A háztartási villamos energia ára Szlovákiában januártól átlagosan hét százalékkal mérséklődik − jelentette be Jozef Holjencík, az ÚRSO elnöke, hozzátéve: a hivatal csak az átlagos árváltozásokat teszi közzé. Akik a villanyt csak világításra használják, a mostani árcsökkentéssel átlagosan évi 11 eurót takaríthatnak meg. A villanyt vízmelegítésre is használók esetében a megtakarítás elérheti az 55 eurót, akik pedig villannyal is fűtenek, nagyjából 200 euróval fognak kevesebbet fizetni.

Szerző(k):
Napi Gazdaság
11.
29.
00:00

Hatéves csúcson a japán piac

Közel hat éve nem látott szinten zárt pénteken a Nikkei 225 index, miután újabb 1,8 százalékkal, 15 727 pontig emelkedett. Persze még így is messze van a mutató a válság előtti csúcstól, ezzel együtt az év eleje óta már ötven százalékkal emelkedett a Nikkei index értéke. Az újabb pozitív nap azzal magyarázható, hogy a kiskereskedelmi forgalom októberben a várt 1,9 százalék helyett 3,1 százalékkal emelkedett, ami az Abenomics névre keresztelt gazdaságpolitika újabb sikerét jelenti.

Szerző(k):
Napi Gazdaság
11.
29.
00:00

Két nap alatt hetvenezer saját részvényt vett a Richter

Kedden húszezer, majd szerdán további ötvenezer saját részvényt vett a Richter Gedeon Nyrt., így a hét közepére 474 380 darabra emelkedett az állománya. Ezzel a cég két nap alatt összesen több mint 310 millió forintot költött saját papírjainak vásárlására, hiszen kedden 4454,66 forint, majd szerdán 4460,73 forint volt az átlagárfolyam. A cég közlése szerint összesen százezer részvényt terveznek venni, amit a dolgozók között osztanának szét a szokásos éves jutalmazási program keretében.

Szerző(k):
Napi Gazdaság