Rendkívül erős harmadik negyedévet ért el a Business Telecom a harmadik negyedévben. A cég gyorsjelentése szerint a nettó eredmény 547 millió forint lett, szemben az egy évvel korábbi 34 millió forinttal. Így az első kilenchavi profit közel 990 millió forintott tett ki, ami több mint tízszerese a 82 millió forintos bázisadatnak. A nettó árbevétel 1,13 milliárd forint lett, ami szintén 50 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. Az üzemi eredmény is több mint a háromszorosára, 323,1 millió forintra nőtt. A kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenés előtti eredménye (EBITDA) 162,8 millió forintról 457,2 millió forintra emelkedett. Takács Krisztián, a társaság elnök-vezérigazgatója a gyorsjelentéssel kapcsolatban azt közölte, hogy az eredmény nagyrészt az utóbbi két évben végrehajtott értéknövelő beruházások és akvizíciók terv szerinti megtérülésének, a költséghatékonyságot növelő BTel Technologies működtetésének, valamint a vállalati infokommunikációs szolgáltatások idei felfutásának köszönhető. Így az első kilenc hónapban a nettó árbevétel közel 35 százalékkal, 2,92 milliárd forintra bővült az elmúlt év azonos időszakához képest. A gyorsjelentésben azt is kiemelik, hogy a jövőben sem zárkóznak el ügyfél, illetve hálózat megvásárlásától, mivel a múltbeli tapasztalatok alátámasztják, hogy ezekkel eredményesen tudja stratégiáját megvalósítani a cég. A tervek között szerepel még a szolgáltatási portfólió további bővítése, illetve új szolgáltatási területekre történő belépés is.
Szerző: Deák Bálint
