Nagyon rosszul indult az idei év a befektetési alapok számára, az év végére azonban sikerült visszaszerezni a kiáramlott tőkét. Az év elején a végtörlesztés, illetve a gyenge forintárfolyam miatt vontak ki jelentős mennyiségű tőkét a magyar befektetési alapokból. Nyáron azonban megfordult a folyamat: ha szép lassan is, de az év végére sikerült nagyjából ugyanazt a tőkét visszavonzani, amely kiment az év elején − mondta Fatér Gyula, akinek a szektor érdekében végzett munkáját november végén Életműdíjjal ismerték el az alapkezelői piac két évtizedes fennállása alkalmából megrendezett díjátadón.
A magyar befektetési alapok 20 éves fennállásának így nem az idei lesz a legeredményesebb éve, azonban remélhetően jövőre jobb lesz a helyzetük. Fatér szerint erre minden esély megvan, hiszen a világban nem oldódtak meg a gondok, ezért az emberek továbbra is igyekeznek a megtakarításaik növelésével erősíteni a pénzügyi biztonságukat. Fontos azonban, hogy az alapkezelők is a piaci körülményekre reagáló, új termékekkel lépjenek piacra. Az elmúlt időszak azt mutatta, hogy ezzel lehet sikereket elérni.
A 20 évvel ezelőtti állapothoz képest ugyanis jelentős átalakuláson ment át a magyar befektetésialap-piac. Az induláskor még csak zárt végű alapok voltak a jellemzőek, amelyek − más lehetőség híján − főleg magyar állampapírokba fektettek. Ekkor a befektetők még elsősorban az adókedvezmény miatt vásárolták ezeket a jegyeket, de kevés ismeretük volt magáról a termékről. Ugyanakkor önmagában az adókedvezmény is jó néhány százalékos hozamot biztosított nekik. Később, a kedvezményrendszer átalakulásával egyre fontosabbá vált, hogy ténylegesen mit kínálnak a befektetési jegyek a tulajdonosaiknak. Ekkorra már a magyar tőzsde is kezdett beindulni, így lassan részvényeket is vásárolhattak a befektetők. A zárt végű alapok mellett ezzel megjelenhettek a vegyes alapok is. A befektetési alapok felfutását jól mutatja, hogy a 20 évvel ezelőtt elérhető három zárt végű alap 5 milliárd forintjáról mintegy 3300 milliárd forintra nőtt a teljes magyar befektetésialap-piac tőkéje. Az utóbbi 2-3 évben azonban sajnos megállt a bővülés a hazai piacon. Az elmúlt 20 év számottevő növekedése ellenére nincs igazán kiemelkedő összeg az alapokban: (280 forintos euróárfolyammal számolva) nemzetközi összehasonlításban a mintegy 12 milliárd euró ugyanis nem számít jelentős összegnek. A Budapest Alapkezelő szerint ezért eljött az idő arra, hogy külföldi terjeszkedésbe kezdjenek. Ennek első lépéseként a cseh piacon indítottak el új alapokat, amelyek sikeresnek bizonyultak a helyi piacon − hangsúlyozta Fatér, hozzátéve: már 15 milliárd forint értékű tőkét tudtak bevonni a cseh alapjaikba. Egyelőre újabb országban nem tervezik a megjelenést, igyekeznek inkább itt újabb termékekkel erősíteni jelenlétüket. Az idei év slágertermékei egyébként a kötvénypiaci alapok és az abszolút hozamú alapok voltak − mondta Fatér Gyula. Ennek az volt az oka, hogy trendszerű mozgás nem volt az idén a tőzsdén, így a trendkövető alapok nem voltak igazán sikeresek. Aki azonban vállalta az abszolút hozamú alapok nagyobb kockázatát, az jó hozamra tehetett szert, hiszen ezek a gyorsan változó mozgásokat sikeresen le tudták követni. Az abszolút hozamú alapok sikerét jól mutatja, hogy eszközértékük 140 milliárd forintról 190 milliárd forintra emelkedett az idén.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban