A Karsai Holding Rt. (KH) újabb 5,06 százalékos Pannonplast-tulajdonrész megvásárlásáról tájékoztatta pénteken a befektetőket. Eszerint a november 21-én megszerzett csomaggal együtt már 10,083 százalékos részesedéssel bír a tőzsdei társaságban. A KH három héttel ezelőtt jelentette be, hogy 5 százalékot vásárolt a Pannonplast (PP) Rt.-ben. A lépést akkor azzal indokolták, hogy szorosabb együttműködésre törekednek a kutatás-fejlesztés és a contract manufacturing területén.
Az utóbbi tekintetben a Pannonplast igen jó pozíciókkal rendelkezik, hiszen a nagymegrendelők részére végzett szerződéses gyártás területén már komoly piaci részesedésre sikerült szert tennie. Igaz ugyan, hogy az egyik legnagyobb megrendelőjének számító Hewlett-Packard jövő tavasszal a Távol-Keletre telepíti nyomtatóinak gyártását - eddig ezekhez a PP szállított műanyag alkatrészeket -, de a holland Philips monitorházait, valamint CD- és DVD-alkatrészeit még mindig ők készítik.
A KH azzal érvelt, hogy a jelenlegi gazdasági környezetben, amikor éleződik a verseny és csökken a műanyagipari termékek iránti kereslet, a szorosabb együttműködés mindkét fél számára előnyös lenne. A névadó tulajdonos Karsai Béla akkor lapunknak úgy nyilatkozott, hogy szándéka szerint nem ellenséges felvásárlóként jelent meg, és amennyiben a PP menedzsmentjével sikerül megállapodnia, részesedését is szívesen növelné.
Információink szerint noha a menedzsmenttel való együttműködés kérdésében nem történt előrelépés - sőt, a PP vezetősége többször is kijelentette, hogy meg akarja őrizni önállóságát -, az utóbbit mégis megtette a KH. Lapunk kérdésére Jilling Erika, a Pannonplast pénzügyi vezérigazgató-helyettese egyébként úgy nyilatkozott, eddig nem kaptak semmilyen konkrét ajánlatot, amely megvilágítaná a tervezett együttműködés formáját.
A Karsai Holding minden bizonnyal figyelembe vette a holdingszerűen felépülő PP felvásárlásának nehézségeit. Egyrészt a cégcsoport 18 leányvállalatából a külföldi szakmai befektetőkkel létrehozott 6 társaságnál a külföldi tulajdonos elővételi joggal rendelkezik, amennyiben a Pannonplast irányításában jelentős változás állna be. Márpedig ki szeretne esetleges versenytársaival közös céget üzemeltetni?
Másrészt az alapszabály szerint egy részvényes tulajdoni hányadától függetlenül maximum 12,5 százalékkal szavazhat a közgyűlésen. Az utóbbi nehézségre persze lehet megoldás, hiszen a PP közgyűlésein az igen szórt tulajdonosi struktúra miatt két ekkora csomaggal már könnyen átvehető a vállalatcsoport irányítása. Tehát elég meggyőzni egy nagyobb vagy néhány kisebb tulajdonost arról, hogy egy szakmai befektető megjelenése jót tenne a cégnek.
A Karsai-cégcsoport anyagi erőforrásai - bár az alapítása óta eltelt több mint egy évtized alatt több milliárd forintos árbevételű társasággá nőtte ki magát - korlátozottak. A háromnegyed éves gyorsjelentés szerint elért 6,3 milliárd forint árbevétel még jócskán elmarad a Pannonplast 23,5 milliárd forintjától, bár a szeptemberig elért 600 millió forintos eredmény már közel a fele a PP-ének. A PP árfolyama viszont - különösen a gyorsjelentést követő profit warning után - ismét elég alacsony ahhoz, hogy könnyű célponttá váljon a társaság.
Vélhetően nem járunk messze az igazságtól, ha feltételezzük, hogy mindkét fél igyekszik szövetségesekre szert tenni a jelenlegi PP-részvényesek között. Szinte bizonyos, hogy a KH az újabb pakett vásárlása előtt, esetleg a menedzsment elutasítását követően megpróbált ott partnerek után nézni. Másfelől viszont a PP-menedzsment hagyományosan jó kapcsolatokat ápol a cégben tulajdonos nagyobb pénzügyi befektetőkkel.
Az elkövetkező hetek legfőbb kérdése az, hogy a színfalak mögött sikerül-e kiegyezni az új tulajdonosnak az önállóságát védő PP-menedzsmenttel, vagy hogy valamelyik fél maga mellé tud-e állítani nagyobb részvénypakettet. A KH mindenesetre november 30-ra fórumot szervez a részvényesek számára, ahol talán több is kiderül a Pannonplasttal kapcsolatos elképzeléseiről.
Madarász János