Tartja a pénteki amerikai munkanélküliségi adat utáni erejét az euró a dollárral szemben, sőt kedden délelőtt már az 1,37-es szint áttörésével is megpróbálkozott a keresztárfolyam. Ez ugyan lapzártánkig sikertelen maradt, azonban, ha az elkövetkező napokban mégis áttöri ezt az akadályt az árfolyam, akkor az 1,3770−1,3820-as szintek is célkeresztbe kerülhetnének − hívja fel a figyelmet Bámli Károly, a Commerzbank devizakereskedője. Az árfolyamot jelenleg a Fed monetáris politikájának alakulásával kapcsolatos várakozások mozgatják. A munkahelyteremtés ütemének megbicsaklása miatt, még ha annak oka külső, főleg időjárási tényezőkből adódik is, ugyanakkor eltolódhat a kamatemelés mértéke. Bámli szerint ugyanakkor a piacok visszatérnek a régi üzemmódba, vagyis hogy az adatok mozgatják az árfolyamokat. Kedden a forint ismét közelítette a 300-as szintet az euróval szemben. A magyar deviza szempontjából fontos lesz, hogy milyen inflációs adat jelenik meg szerdán. Délutánra amúgy eltávolodott e kerek szinttől az árfolyam, és 299 alá csúszott be egy picivel az euró. Bámli szerint továbbra is 300-as centrum környéki mozgásokra lehet számítani, egyelőre ugyanis sem a piaci hangulat, sem a magyar vonatkozású kockázatok − főleg a devizahitelekkel kapcsolatosan várható intézkedések − miatt nem valószínű jelentős változás.
Szerző: Deák Bálint
