Az utóbbi három esztendő legnagyobb tőzsdei tőkebevonásával zárhat összesítve a 2013-as év, ez elsősorban a vállalatok iránti bizalom erősödésével és a részvénypiacok vonzerejével magyarázható − derül ki a Reuters összeállításából. A lap cikke szerint december közepéig világszerte 774 milliárd dollárnyi tőkét vontak be a részvénypiacokon, ebbe beletartoznak a részvénykibocsátások mellett az átváltható kötvények, illetve a másodlagos kibocsátások. A fenti összeg a Reuters számításai szerint 24 százalékkal magasabb a 2012-es értéknél.
Elsődleges részvénykibocsátások (IPO) keretében világszerte 159,7 milliárd dollárt vontak be a cégek, ez 37 százalékos emelkedést jelent tavalyhoz képest. Szakemberek szerint a folyamat 2014-ben is kitarthat, hiszen jelenleg is több társaság tervezi tőzsdére lépését. Evan Damast, a Morgan Stanley szakembere úgy nyilatkozott, hogy meglátása szerint a jelenlegi a legjobb időpont egy esetleges IPO-ra, hiszen egyre nagyobb a bizalom a gazdaság kilábalásával és a céges eredmények javulásával kapcsolatban, emellett az is segíti a kibocsátókat, hogy kifejezetten alacsony a volatilitás a piacokon.
A számítások szerint a Wall Streeten 2000 óta a legerősebb év lehet az idei az IPO-k szempontjából, a 49,3 milliárd dolláros érték 22 százalékkal magasabb az egy évvel ezelőttinél. Európában több mint a duplájára emelkedett a kibocsátások értéke 2012-höz képest, a Reuters cikke szerint ez elsősorban annak tudható be, hogy az amerikai befektetők is felfedezték maguknak a kontinens piacait.
Szerző: Beke Károly
