Az Appeninn működési eredménye az előző év azonos időszakához képest 26 százalékkal nőtt, a harmadik negyedév végén 545 millió forint volt. Az adózás előtti eredmény közel megnégyszereződött, 452 millió forintra emelkedett. Az eredmény 409 millió forintra nőtt a 2012 harmadik negyedévében elért 86 millió forintos szintről. Az Appeninn Holding 2013. háromnegyed éves árbevétele közel 1,186 milliárd forint volt, ami az előző év azonos időszakához képest 22 százalékos növekedést jelent.
A cégcsoport konszolidált, közvetlen költséggel csökkentett nettó díjbevétele 37,6 százalékos növekedés mellett közel 798 millió forintra emelkedett, adózott eredménye pedig 412 millió forint lett. A növekedés az elmúlt egy évben megvalósított akvizícióknak köszönhető a gyorsjelentés szerint. A cégcsoport elsősorban a budapesti B kategóriás irodapiac prémium szegmensében épített ki jelentős portfóliót, 63 ezer négyzetméteres ingatlanállományának kihasználtsága a piaci átlagot messze meghaladva, stabilan 95 százalékos szinten áll. A társaság árbevételének több mint 93 százaléka ingatlan-bérbeadásból származik, amely 23,5 százalékkal növekedett az előző év első negyedévéhez képest és meghaladta az 1,109 milliárd forintot. A társaság EBITDA-szintű eredménye is dinamikusan, több mint 38 százalékkal nőtt, és elérte a 784 millió forintot. A gyorsjelentés szerint a cég tovább bővítené az ingatlanportfólióját, mivel a hazai és a nemzetközi elemzők véleménye szerint is már beszállási pont mutatkozik a magyar piacon.
Szerző: Deák Bálint
