Jelentős gyengüléssel zárt hétfőn a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, mely elsősorban a Mol háromszázalékos zuhanásának köszönhette a rossz teljesítményt. Az olajpapír az INA esetleges eladásának hírére esett, hiszen az utóbbi években a horvát társaság biztosította a növekedést, ami így kieshet.
A hétfői kereskedést 18 749 ponton fejezte be a BUX index, ez 1,05 százalékkal volt alacsonyabb a pénteki szintnél. A forgalom elmaradt az átlagostól, alig hétmilliárd forint cserélt gazdát a befektetők között a nap végére. A legnagyobb érdeklődést a Richter regisztrálta, mellyel 2,6 milliárdért kereskedtek, ez vélhetően továbbra is annak köszönhető, hogy a múlt héten hivatalosan is visszakerültek a papírok az MSCI régiós és magyar indexeibe. Mellette az OTP és a Mol bonyolított egymilliárd forint feletti forgalmat, de a Telekom esetében is kifejezetten magas volt az érdeklődés, miután a papír viszont kiesett az MSCI kosarából.
A vezető részvények közül a Mol volt a nap vesztese, az olajpapírok 2,9 százalékkal, 14 270 forintig estek vissza, miután a társaság pénteken bejelentette, hogy megvizsgálja az INA-részesedésének eladását. Régóta dúl a vita a magyar és a horvát cég között − a jelek szerint a Mol komolyan gondolja a tulajdonrész értékesítését, és a horvát politikusok nyilatkozatai is arra utalnak, hogy már nem egyszerű fenyegetésről van szó. Az OTP 0,3 százalékos lecsorgás után 4500 forinton zárt, míg a Magyar Telekom folytatta vesszőfutását, 279 forintos árfolyama újabb 2,1 százalékos esést jelentett. A távközlési céget elsősorban az MSCI döntése sújtja, de az utóbbi időszakban elemzők szerint veszélybe került a jövő évi osztalék is, így nem csoda az eladói nyomás.
A gyógyszergyártók közül tovább kapaszkodott a Richter, mely 0,3 százalékos erősödés után már 4400 forintot ért a nap végén, míg a szektortárs Egis 0,1 százalékkal, 27 735 forintig esett vissza.
Szerző: Beke Károly
