Hétfő délután 298,36 forintot kellett fizetni egy euróért, ez 0,6 százalékkal volt magasabb a múlt pénteki árfolyamnál. A dollárral szemben 222,44-ig gyengült a magyar fizetőeszköz, míg a svájci frank 241,96 forintba került. A régiós devizák közül a lengyel zloty a forintnál is nagyobbat esett, majdnem egy százalékkal, újra 4,2 fölé emelkedett a keresztárfolyam, míg a cseh korona minimálisan visszacsúszott, akárcsak a román lej. A nemzetközi piacokon a dollár kissé gyengült az euróval szemben, de ez csak a múlt heti nagy esés korrekciója lehetett, hiszen az ECB csütörtöki váratlan kamatvágása után nagyot erősödött a zöldhasú.
A következő időszakban továbbra is a jegybankok felől érkező impulzusok mozgathatják a devizapiacokat, csütörtökön például az amerikai szenátus hallgatja meg Janet Yellent, a Fed elnökjelöltjét, aki akár az eszközvásárlás jövőjéről is beszélhet. A forint szempontjából egyrészt a költségvetés újabb módosítása negatív hír, másrészt pedig továbbra sem látni tisztán a kormány devizahitelesekkel kapcsolatos terveit.
A rossz hangulatot a magyar állampapírok is megérezték, a másodpiacon 2−20 bázisponttal emelkedtek hétfőn a jegyzések, így a nap végén 3,15 és 6,46 százalék közötti hozamon cseréltek gazdát a papírok.
Szerző: Beke Károly
