BUX 130313.66 -0,24 %
OTP 40120 0,55 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Csendes kereskedés volt a világ tőzsdéin

2013. november 12. kedd, 00:00

Enyhén szólva is kevés izgalom volt hétfőn a világ tőzsdéin. A kereskedésekre a komolyabb makroadatok hiánya mellett a kevés céghír is rányomta a bélyegét. Így a pénteki jó hangulat után sokkal óvatosabbak lettek a befektetők, ez sem jelentette azonban azt, hogy a részvények többsége ne tudjon emelkedni.

A vezető európai tőzsdék közül szinte mindegyik emelkedett, igaz, a pluszok minimálisak voltak. A londoni FTSE−100 0,4 százalékkal, a frankfurti DAX−30 szintén ilyen mértékben, míg a párizsi CAC−40 0,8 százalékkal emelkedett.

A német piacon érdekes volt, hogy az egyre jobb eladásokkal büszkélkedő Daimler nem bírja átvinni a 60 eurós szintet, ahonnan már többször lefordulva hétfőn ismét közel 1 százalékot veszített az értékéből. A szintén német RWE a brit Lindhurst és Middlemoor szélerőműparkokban tartott 49-49 százalékos részesedésének eladását jelentette be a brit Greencoat UK Wind befektetési társaságnak. A két szélerőműpark együttesen 63 megawatt kapacitással rendelkezik, az ár 70,4 millió euró volt. A befektetők nem igazán reagáltak a hírre, az árfolyam gyakorlatilag nem változott a pénteki értékéhez képest. Az akvizíciót bejelentő Deutsche Telekom, amely közel félmilliárd euróért vásárolja meg a GTS Central Europe társaságot, nem örvendeztette meg tulajdonosait. A cég a múlt heti, nem túl fényes gyorsjelentés óta tartó korrekcióját folytatta, hétfőn közel 1 százalékos eséssel. Ennél is többel, bő 10 százalékkal zuhant viszont a a British Sky Broadcasting árfolyama, miután úgy látszik, a tévétársaság elveszti a Bajnokok Ligája közvetítésének jogát.

Lapzártánkkor a tengerentúli indexek is szinte stagnáltak. Az Amazon pedig annak ellenére emelkedett 0,5 százalékkal, hogy a Johnson & Johnson bejelentette, több termékét sem árulja tovább az online portálon mert a nem megfelelő ellenőrzés miatt több termékük sérülten vagy szavatossága lejárta után került a fogyasztóhoz.

Szerző: Deák Bálint

Napi Gazdaság
Napi Gazdaság

Ez is érdekelhet