Vegyesen zártak múlt hét pénteken a magyar vezető részvények. A négy nagy közül egyedül a Richter drágult, amelynél az MSCI-indexbe visszakerülés erősíthette a vételi kedvet. Ráadásul nem is kicsit, hiszen 3,5 százalékot emelkedett a gyógyszergyártó árfolyama, a nagyok közül egyedül használva ki a jó nemzetközi hangulatot.A napközben 4389 forinton éves csúcsot is döntő részvény végül zárásra is csupán 4 forinttal maradt el ettől az értéktől. A forgalom is kiugróan magas, több mint 8 milliárd forint volt, amivel megszerezte a részvény az első helyet az OTP előtt. A bankrészvény ugyanis mindössze 4 milliárd forint értékben forgott a parketten, ráadásul 1 százalékkal esett. A devizahitelesekkel kapcsolatos új ötletek miatt így a héten ostromolt 4800 forintos szintről lefordulva végül 4515 forinton zárt a papír.
Ennél is rosszabbul szerepelt a Magyar Telekom, amelyet a negyedéves gyorsjelentése nem mozgatott meg igazából. Csütörtök este azonban kiderült, hogy volt a félelem, és a részvény kikerült az MSCI-indexből. Pénteken ezt követően új mélypontot ütött a részvény árfolyama 279 forinton. Ennél ugyan jóval feljebb, 285 forinton zárt a részvény, azonban ez is 3 százalékos mínuszt jelentett.
Nem alakult jól a Mol árfolyama sem. Az olajrészvény értéke 0,3 százalékkal csökkent a hét utolsó napján, ráadásul úgy, hogy a záró szakaszban húztak felfelé az árfolyamon. Így a részvény 14 700 forinton fejezte be a napot és a hetet is. A folytatás kérdéses, hiszen egyre élesedik a helyzet az INA ügyében, és már a végleges szakításra készül az olajcég.
A BUX így összességében 0,3 százalékkal növekedve, 18 948 ponton zárta a hetet.
Szerző: Deák Bálint
