A keddi csökkenés után nagyrészt erősödtek a nyugat-európai értéktőzsdék szerdán. Igaz, a londoni FTSE−100 minimális mértékben, 0,05 százalékkal az egy nappal korábbi érték alatt zárt, a frankfurti DAX−30 azonban 0,33, a párizsi CAC−40 pedig 0,73 százalékos pluszt produkált. Londonban szép, 2,94 százalékos bővülést ért el az Associated British Foods PLC élelmiszer-ipari gyártó. Szintén nagyot lépett felfelé a Barclays nagybank részvénye, amely 2,37 százalékkal lett drágább. Elhasalt viszont az Antofagasta PLC, Chile egyik legjelentősebb konglomerátuma, amely 3,66 százalékot gyengült szerdán.
A német börzét főleg az SAP és a Bayer húzta fel. A világ vezető integrált vállalatirányítási rendszerét fejlesztő cég 1,88, a gyógyszergyártó 1,39 százalékkal zárt feljebb tegnap, mint kedden, de a két energiaipari óriás, az E.On és az RWE is egészséges, 1 százalék körüli pluszt ért el. Frankfurtban két nagy vesztese volt a napnak: a Fresenius Medical Care gyógyászati cég 2,45, a műtrágyagyártásban érdekelt K+S AG 2,46 százalékot zuhant. Párizs egyértelmű nyertese az Alstom volt a maga 5,81 százalékos növekedésével. A cég napközben 1300 fős leépítést jelentett be, ami része annak az intézkedéssorozatnak, melynek révén 2016-ig 1,5 milliárd eurót spórolna meg a vállalat. A legnagyobb mínusszal az it-szolgáltató és tanácsadó Cap Gemini zárt, papírja 2,16 százalékkal volt olcsóbb szerdán, mint egy nappal korábban.
Az európai tőzsdék közül a zürichi zárt a legnagyobb − 1,09 százalékos − plusszal. A Swisscom 3,3, a Givaudan 3 százalékkal drágult, de egyébként szinte az összes papír erősödött. A Syngenta esett a legnagyobb mértékben, 0,9 százalékkal. Lapzártánkkor a legfontosabb New York-i tőzsdeindexek közül az S&P−500 0,36 százalékos, a Dow Jones 0,64 százalékos pluszban, a Nasdaq pedig 0,06 százalékos mínuszban állt.
Szerző: Fokasz Oresztész
