BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Napközben fordult az Émász

2013. november 6. szerda, 00:00

Korrekciós hangulatban telt a nap az európai és az amerikai börzéken is kedden. A befektetők vélhetően már az Európai Központi Bank ülésére várnak és óvatosabbak lettek a részvénypiacokkal kapcsolatban. Mindez azonban nem látszott meg a magyar tőzsdén, miután a hétfői felülteljesítés után ha kismértékben is, de tovább nőtt az index értéke. A BUX ugyanis 0,2 százalékkal, 19 181 pontra emelkedett kedden, továbbra is az OTP−Richter páros vezetésével. A bankrészvény az előző napi közel 4 százalékos emelkedését fejelte meg 0,4 százalékos plusszal. Ennek betudhatóan árfolyama 4700 forint fölé emelkedett és zárásban 9 forinttal haladta meg ezt az értéket. A Richter egy picivel többet, 0,6 százalékot emelkedett, ez a zárásban 4295 forintos értéket takart.

Továbbra is szenved viszont a Mol papírja, amelyet az INA körüli nehézségek mellett már az elmúlt napokban sokat eső olajár is nyomás alá helyezett. A részvény így egyáltalán nem tudta kihasználni a jó hangulatot, sőt hétfő után kedden is esett az árfolyama 0,4 százalékkal. Ez 14 825 forintot jelentett az utolsó kötésben. A Magyar Telekom papírja ugyan 293 forinton stagnált, de ez sem jelent túl sok jót tulajdonosainak, hiszen előző nap a jó hangulat ellenére esett, ráadásul napokon belül eldőlhet, hogy a részvény alacsony kapitalizációja miatt kikerül-e az MSCI indexből.

Úgy látszik, az 1300 forintos szint közelében elakadt a Rába-rally. A részvény ugyan többször is megpróbálta ezt a szintet áttörni, azonban kedden lefordulni látszott erről az értékről. A záróár 1280 forint lett, ami 1,2 százalékos mínuszt jelent.

Elfogytak a profitrealizálók az Émász részvényénél. A napközben még 13 100 forintig visszaeső részvény ugyanis a nap végére 13 790 forintig emelkedett, ami közel 3 százalékkal magasabb volt az előző napi záróárnál.

Szerző: Deák Bálint

Napi Gazdaság
Napi Gazdaság

Ez is érdekelhet