A negatív nemzetközi hangulat mellett egy ezzel ellentétes hatású technikai tényező, a BUX-kosár átalakítása határozta meg a BÉT csütörtöki kereskedését. A részvényárak a nap nagy részében lefelé csorogtak, majd a záró szakasz szokatlanul nagy forgalmat és a legtöbb nagy papírnál emelkedést okozott. A tőzsde ugyanis október 31-ével − 49-ről 25 százalékra − csökkentette az Egis-közkézhányad értékét a BUX-kosárban, ami miatt a gyógyszerrészvény súlya 7 körüli értékről 3,6 százalékra csökkent az indexben. Emiatt a négy nagy papír súlya érezhetően emelkedett. Az alapkezelőknek a 31-ei zárásig kellett átállni az új súlyra, s a jelek szerint ezt sokan a záró szakaszra hagyták.
Az OTP a nap végi emelkedésnek köszönhetően 0,4 százalékos pluszban, 4520 forinton zárt. A bankpapír piacára a záró szakaszban 500 ezer darabra érkezett vétel, ami szokatlanul nagy mennyiség az 1,2 millió darabos teljes forgalomhoz képest. A Richter-részvények is pluszban zártak, ami szintén a nap végi technikai vásárlásoknak köszönhető. A jó gyorsjelentést követően lassan lefelé csordogált az árfolyam, majd a napi forgalom negyede, 94 ezer részvény cserélt gazdát az utolsó percben, 4140 forintos árfolyamon. Ezzel a blue chipek közül a Richter érte el a legnagyobb, 0,7 százalékos emelkedést.
Magyar Telekomból 1 250 000 darab forgott a zárásban, ez több mint fele a teljes napi mennyiségnek. Délelőtt eladói nyomás volt érezhető, amelyben vélhetően a frekvenciadíjak emelési szándékáról érkező hírek játszottak szerepet. A zárásban érkező vételek hatására a 293 forintos mélypontról 299 forintra jött föl az árfolyam, ami így is 0,7 százalékos csökkenés az előző napihoz képest. A Mol-részvények forgalmának fele is zárásban realizálódott, 57 ezer darabbal. Az árfolyam azonban nem változott a szabad szakaszhoz képest, 14 900 forint maradt, ami félszázalékos napi csökkenést jelent.
Szerző: Molnár Gergely
