Kiugróan teljesítenek a nemzetközi börzék mostanság, történelmi csúcsoknak örülhetnek a befektetők. A tengerentúli S&P−500 és a német DAX index is hetek óta megállíthatatlanul száguld és gyengeségnek egyelőre nyoma sincsen. Mindössze egy figyelmeztető jelzés látható a grafikonokon, hogy az árfolyamok elrugaszkodtak a 20 és 30 napos mozgóátlagoktól, amelyeket a technikai elemzés szabályai szerint előbb vagy utóbb vissza fognak tesztelni a piacok. A hazai börzén azonban már árnyaltabb a kép, a BUX index háromhavi csúcsra kapaszkodott az elmúlt napokban, de a kitörési kísérlet eléggé erőtlen volt.
Egy háromszög alakzatból indult el felfelé az árfolyam, de csak egy napig sikerült a szint felett zárnia, a következő napon már ismét a kitörési pont alá süllyedt. A technikai kép egyelőre nem fest túl biztatóan, egyedül abban az esetben van esély némi emelkedésre, ha ismét sikerülne 18 800 pont fölé kapaszkodnia a kurzusnak, de a közelben lévő ellenállások könnyen megállíthatják az árfolyamot.
A blue chipek közül jó teljesítményt egyedül a Richter kurzusa tud felmutatni, hetek óta példásan emelkedik az árfolyam. A nyár folyamán kirajzolódott háromszög alakzatból szeptember első felében tört ki az árfolyam és a 3760 forintos ellenállás áttörése óta megállás nélkül emelkedik. Két héttel ezelőtt egy gyors korrekció zajlott le a papírban és a kialakult zászló alakzatból sikerült kitörnie felfelé és új csúcsra kapaszkodnia az árfolyamnak, ami alapján rövid távon elérhető távolságba került a 4500 forintos szint.
Rövid időre az OTP papírjai is megtáltosodtak, a 4370 forintos ellenállás áttörésével új lokális csúcsra kapaszkodott a papír, de a technikai kép hamar elromlott. A 4550 forintos ellenállás megérintése után nagyot zuhant a bankrészvény, amit azóta sem tudott ledolgozni. Ezért a 4550 forintos ellenállást és a 4580 forintnál húzódó 200 napos mozgóátlagot kellene áttörnie az árfolyamnak, hogy megnyíljon a tér az emelkedés előtt, ez azonban jelenleg elég távolinak tűnik.
A Mol továbbra is csökkenő trendben mozog, jelenleg a két héttel ezelőtti leszúrás korrekciója zajlik, de fordulós jelzések nincsenek. Pár héttel korábban több mint kétéves mélypontra esett az árfolyam, és megerősítést nyert a süllyedő trend. Rövid távon a 20 és 30 napos mozgóátlagokat tesztelheti vissza az árfolyam (utóbbi 15 500 forintnál található), ahonnan viszont ismét lefordulhat a kurzus, nagy emelkedési potenciál nem látható az olajpapírban.
Az utóbbi napokban óvatos fordulós jelzéseket lehet leolvasni a Magyar Telekom grafikonjáról. Az árfolyam visszapattant a 290 forintos mélypontról és sikerült a 298 forintos lokális csúcsot áttörnie. A legközelebbi ellenállás 305 forintnál látható, ha ezt átlépné, akkor felette 325 forintnál húzódik az a szint, ami megállót jelenthetne az emelkedésben. A jelenlegi technikai kép alapján a hosszú távú eső trend valószínűleg nem fog megfordulni, de a 30 napos mozgóátlag és a 305 forintos szint áttörése esetén további emelkedés várható.
Szerző: (Napi Gazdaság)
