Az átlagosnál magasabb értékben cserélnek gazdát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) lévő kis és közepes cégek részvényei az utóbbi hónapokban, és a régióban is több kisebb kapitalizációjú cég az intézményi befektetők érdeklődésének homlokterébe került − derült ki a BÉT és a KBC Securities keddi közös befektetői konferenciáján. Míg az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. stabil osztalékfizetése alapján már sokak favoritja, addig a CIG Pannónia Nyrt. inkább a fel nem fedezett sztorik közé tartozik, hangsúlyozta a KBC Securities részvényelemzője.
A stabil pénztermeléssel és osztalékfizetési lehetőséggel kecsegtető részvények árfolyama jelentősen emelkedett az elmúlt időszakban. A jelenség érthető, a folyamatosan csökkenő banki kamatok láttán az emberek olyan alternatívák után néztek, melyeknél nem kell lemondaniuk a magas hozamokról, azonban óriási kockázatot sem kell vállalniuk. Az ANY Biztonsági Nyomda például emiatt vált favorittá. Szentirmai Péter, a KBC Securities részvényelemzője szerint akár 49 forint osztalékot is fizethet a társaság, ami a 600 forint körüli árfolyam mellett 8 százalék feletti osztalékhozamot jelent. Ez több mint 4 százalékpontos prémium a jelenlegi jegybanki alapkamathoz képest, így a banki kamatokat keveslők kedvence lehet a Nyomda.
A stabil pénztermelő képessége teheti érdekes befektetői célponttá a Graphisoft Parkot is, bár az elemző véleménye szerint az utóbbi hónapok árfolyam-emelkedése részben egy peres eljárás lezárásának köszönhető. A társaság esetében további pozitív katalizátor volt egy új bérlő, az International Business School beköltözésének bejelentése. A patinás oktatási intézmény jövő nyár végén teszi át székhelyét a Parkba, addig még be kell fejezni néhány épület felújítását. Rövid távon a beruházások miatt osztaléknövelésre nem számít az elemző, azonban hosszabb távon a magas készpénztermelés lehetőséget teremt a magasabb osztalékfizetésre, vélte.
A fenti cégek mellett vannak még felfedezésre váró befektetői sztorik, mint például a CIG Pannónia. A befektetők hosszú ideje szkeptikusak a biztosítóval kapcsolatban és negyedévről negyedévre azt figyelik, mikor lesz már nyereséges a cégcsoport. A társaság menedzsmentje korábban 2014-re jósolta az első nyereséges évet, ám Szentirmai most úgy gondolja, hogy az életbiztosítási üzletág már idén profitot termelhet. Ezt követheti jövőre a nem életbiztosítási üzletág és akkor még a CIG Alapkezelőről szó sem esett. A KBC úgy véli, hogy a biztosító árazás alapján sem tűnik drágának. Bár a nagy európai kompozit, azaz élet- és nem élet üzletággal egyaránt foglalkozó versenytársak jóval alacsonyabb értékeltségen forognak, azért például a lengyel PZU-hoz viszonyítva jelentős diszkontja van a CIG Pannóniának. A többi kisebb tőzsdei társaság közül a Masterplast a mostoha építőipari trendekkel küzd, míg a PannErgynél a magas beruházási kiadások finanszírozása állítja kihívások elé a menedzsmentet. Az utóbbi két papír emiatt egyelőre kimaradhat a kis- és közepes kapitalizációjú részvények rallyjából.
Szerző: Beke Károly
