Szeptemberben 2,2 százalékkal csökkent a gépjárművek eladása az Egyesült Államokban, ami jelentősen rontotta a havi kiskereskedelmi indexet. Az augusztusban még 0,2 százalékos emelkedés után szeptemberben 0,1 százalékos csökkenést mutatott a kiskereskedelmi index. A gépjárműeladás nélkül 0,4 százalékos emelkedést produkált volna a szektor, ami megfelel a várakozásoknak. 2012 októbere óta nem állt ilyen alacsonyan az értékesített autók száma.
Ez egyébként a befektetők számára visszaigazolja, hogy még nem igazán indult be az amerikai gazdaság, ami feltételezésre ad alkalmat, hogy a jegybank nem lép még a fékre eszközvásárlási programjában. Általános vélekedés szerint ez így is marad márciusig.
A gazdaság megtorpanását vetítheti előre a fogyasztói bizalmi index esése is. A szeptemberi 80,2 pont októberre 71,2-re csökkent, szemben a 75 pontos várakozással − hozta nyilvánosságra a New York-i gazdaságkutató, a Conference Board legfrissebb adatát. Az index esését magyarázza az amerikai szövetségi munkahelyek 16 napos zárva tartása is október első felében a kongresszus költségvetési vitája nyomán. Várakozások szerint ennek negatív hatása lesz a negyedik negyedév GDP-adatára is.
Szerző: Fóti Tamás
