BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Erős szintet tesztel a forint

2013. október 29. kedd, 00:00

Csak átmenetileg ingott meg a forint árfolyama a múlt hét végén, hétfőn ugyanis ismét a 292-es szint körül mozgott a deviza. Ezzel a forint már sokadszorra próbálja meg ezt a szintet áttörni, azonban ez hétfőn lapzártánkig sem sikerült. Ennek oka, hogy a héten fontos döntések jönnek. Kedden a magyar kamatdöntés lehet hatással az árfolyamra, hiszen a piaci konszenzusnál nagyobb vágás esetében gyengülhet az árfolyam, ráadásul a jelenlegi szintekről van is tér felfelé. A szakértők szerint ugyanis inkább felfelé mutató kockázatok vannak, a forint erősödése a megmaradó jó hangulatban is korlátozott lehet. Maximum a 290-es szintig mehet az árfolyam, míg felfelé a 300 forintos sávszél lehet keményebb ellenállás.

Ugyanakkor a kétéves csúcson forgó euró jót tesz a régiós devizák árfolyamának. Egyelőre pedig a dollár nem talál magára, hiába száguldott nagyon gyorsan az 1,38-as szint közelébe az euró. Ebben fordulatot esetleg a szerdai Fed-kamatdöntés utáni tájékoztató hozhat. A másodlagos magyar állampapírpiacon minimális hozamelmozdulások voltak a hét első napján. A változatosságot viszont azt szolgáltatta, hogy három lejárat stagnált, három hozama nőtt, míg a 15 éves állampapíré egyedül csökkent. Így az átlagos hozamszint 3,36 és 6,04 százalék között mozgott.

Deák Bálint
Deák Bálint

Ez is érdekelhet