Ismét Apple-részvényeket vásárolt Carl Icahn és ezek után még erőteljesen lobbizik azért, hogy a cég saját részvények vásárlásába kezdjen. Bill Gross, a világ egyik legnagyobb kötvényalapjának a kezelője viszont úgy véli, egy cégnek nem az a dolga, hogy olyan részvényesek érdekeit szolgálja, akik ha megkapták, amit akartak, gyorsan el is adják a részvényeiket. Ezzel Bill Gross arra utalt, hogy Icahn csak azért vette a papírt, mert sajátrészvény-vásárlásra spekulál. Ezért ráadásul már Warren Buffett is bírálta az Amerikában egyre többek által követett sztárbefektetőt.
Icahn szerint viszont a társaság olyan mennyiségű készpénzen ül, aminek a legjobb felhasználása az, ha saját részvények vásárlására költik. Szerinte erre a célra készpénzállományának döntő többségét, 150 milliárd dollárt is elkölthetne a telefongyártó. Az Apple vezérigazgatójának küldött levelében Icahn azt is közölte, hogy 3,4 millió Apple-részvényéhez további papírokat vásárolt, így 4,7 millió darabra nőtt a tulajdonában lévő részvényállomány. Ezzel a huszonharmadik legnagyobb tulajdonosa a cégnek, és a részvénycsomag értéke 2,5 milliárd dollárra rúg. Icahn emellett azt is jelezte, hogy még akar vásárolni. Szerinte a saját részvények vételével akár 140 százalékkal is emelkedhetne a papírok értéke, vagyis 1000 dollár fölé várná az árfolyamot.
Az Apple ma teszi közzé negyedéves gyorsjelentését − érdemes lesz kiemelten figyelni az értékesítési számokat, ezek ugyanis okozhatnak akár pozitív, akár negatív meglepetést is.
