BUX 131544.80 -1,37 %
OTP 39980 -0,87 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Tizenhárom évig tartott kiheverni az internetlufi kipukkadását

2013. szeptember 10. kedd, 00:00

Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!

Emelkedéssel kezdtek hétfőn a vezető amerikai részvényindexek, ami főleg a Nasdaq szempontjából volt érdekes, hiszen a technológiai papírok mutatója 2000 novembere óta nem látott csúcsra erősödött. A kétezres évek első fele a dotkom-lufi kipukkadásáról szólt az iparágban, az akkor elszenvedett veszteséget sikerült mostanra nagyrészt ledolgozni. A Nasdaq index a hét első napján 3681 pontig erősödött, ez 0,6 százalékkal volt magasabb a pénteki záróértéknél és 2000 novembere óta új csúcsot jelentett. Persze a mutató még így is messze van az 5400 pont feletti mindenkori csúcsától, amelyet 2000 márciusában ért el. Azt követően pukkadt ki a dotkom-buborék, aminek következtében 2001 januárjára 1840 pontig zuhant a tőzsdeindex. Az azóta eltelt időszak mélypontja 2002 közepén volt, amikor 1200 pont alatt is járt a mutató, onnan kapaszkodott vissza mostanra fokozatosan. Szakemberek 1997-re teszik a buborék felfúvódásának kezdetét, utána három évig növesztették a befektetők a lufit − az volt a technológiai cégek aranykora, amikor gyakorlatilag mindent el lehetett adni, ami az új iparággal volt kapcsolatos. A felfutás alatt alapított cégek nagy része mostanra elveszítette fényét, talán csak a Google tudott folyamatosan megújulva és az új trendekhez alkalmazkodva a világ élvonalában maradni.

A hétfői kereskedés során főleg az Apple papírjai húzták a Nasdaqot, a piac a jelek szerint kedvezően tekint az új iPhone mai bemutatója elé, emiatt került 500 dollár fölé az árfolyam.

A hét kezdete a Dow Jones index számára is mérföldkövet jelentett, hiszen a mutató nagyjából egy hónap után tudott ismét a lélektanilag fontos 15 000 pontos érték fölé kapaszkodni.

Beke Károly
Beke Károly

Ez is érdekelhet