Ismét egy viszonylag nyugodt napon van túl a forint − közölte a Napi Gazdaság érdeklődésére Csajbók Róbert, az ING devizapiaci kereskedője. Mint mondta, a kora reggeli órák eseménytelensége után az hatott leginkább az árfolyamra, hogy nem nyitottak túl jó hangulatban az európai tőzsdék, így egy enyhe gyengülésbe kezdtünk: a reggeli 296,6-os szintről délutánig egészen 297,2-ig gyengült az árfolyam az euróval szemben. Ugyanakkor jó hír, hogy miközben az euró−dollár árfolyam egészen 1,3320-ig lement, addig a forint nem követte a gyengülést − emelte ki Csajbók, így délután öt órakor egy dollár 223,5, egy font 345,7, egy svájci frank 241, míg a japán jen 2,3146 forintot ért. A szakember szerint kedden már nagyobb mozgások is várhatók, hiszen egy német inflációs adat mellett egy a gazdaság teljesítményét felmérő ZEW index is napvilágot lát, ez pedig az egész térségre hatással lehet. Egyedül a három hónapos diszkontkincstárjegy hozamainál mért mozgást a hétfői másodpiacon az Államadósság Kezelő Központ, mégpedig egy bázispontos csökkenést. A többi állampapír hozama egy helyben stagnált, így 3,92 és 6,57 százalék között szóródnak a referenciahozamok.
