Az elemzői várakozásokkal ellentétben nyereségesen zárta a tavalyi negyedik negyedévet a Netflix, a világ legnagyobb online filmkölcsönzője; a jelentésre 35 százalékkal ugrott meg a társaság részvényeinek árfolyama. Pedig vaskosnak a 8 millió dolláros negyedéves és 17 millió dolláros éves nyereség nem mondható, ráadásul 92 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól. A befektetők a nyereség ténye mellett inkább annak örültek, hogy a cég előfizetői tábora a vártnál sokkal jobban bővült: világszerte 4 millióan csatlakoztak hálózatához. Ezen belül a legfőbb piacnak számító USA-ban az utolsó három hónapban 2,1 millió új ügyfele lett a cégnek, így ott már 27 millió felhasználóval büszkélkedhet az interneten keresztüli filmbérlést lehetővé tevő társaság. A Netflix a hazai piac mellett külföldön, például Skandináviában is igyekszik terjeszkedni − ez egyelőre százmilliót meghaladó veszteséget okoz neki. A társaság a szimpla filmsugárzáson túl most igyekszik saját tartalmakkal is bővíteni előfizetői táborát, hamarosan egy Kevin Spacey főszereplésével játszódó exkluzív sorozat vetítésébe kezd, 2016-tól pedig Walt Disney-filmekre szerzett kizárólagossági jogot.
