BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kérdőjelek sokasága a stratégiai gáztározásban

2013. január 22. kedd, 00:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az idén nyolcmilliárd forinttal, mintegy 12 milliárdra csökkenhet a stratégiai gáztárolás költségeire a gázszámlákból befolyó összeg, miután januártól a lakosságnak nem kell fizetnie a köbméterenként bruttó 2,60 forintos úgynevezett biztonsági készletezési díjat. Ezzel részben elapad annak a pénznek a forrása, amiből az állam a szerződés szerint 30 évig évi 13-14 milliárd forintot fizetett a Molnak, cserébe a szőregi tároló 220 milliárd forintos kiépítéséért és a működtetésért. Mivel azonban ennek kifizetését szerződésben vállalta a kormány, nem könnyű kihátrálni mögüle. A legvalószínűbb, s az állam számára legolcsóbb forgatókönyv szerint a kormány megállapodik a Mollal a tároló átvételéről − erre a cég nyitott is, illetve egy törvénymódosítás nyomán idéntől már csak állami cég végezhet stratégiai tárolást. A kormány ugyanakkor dönthet másképpen is, hiszen az E.Ontól megvett tározókból is kinevezhet egy másikat a stratégiai készletek számára. Azonban ez nem jelent végleges megoldást, hiszen szinte biztosan perre számíthat abban az esetben, ha ezzel együtt a szőregi tározónál egyoldalúan megszünteti a stratégiai tárolást. Márpedig a peres eljárással időt ugyan nyernek, de végül biztosan többe kerülne a helyzet megoldása. A szakértők szerint nem feltétlenül rossz a Mol számára ez a lépés, ennek megítéléséhez azonban tudni kellene a részleteket is − mondta a Napi Gazdaságnak Pletser Tamás, az ING elemzője. Ennél többet azonban a részletek hiányában nem lehet az ügyről mondani − tette hozzá. Ugyanezen a véleményen van Kuti Ákos, az Equilor vezető elemzője is, aki szerint szintén a részletek rejtik majd a megoldás kulcsát. A Mol részesedésének könyv szerinti értéke korábbi elemzői becslések szerint 150 milliárd forint lehet.

Deák Bálint
Deák Bálint

Ez is érdekelhet