A vártnál sokkal erősebb német ZEW-index, a sikeres görög kötvény-visszavásárlás, az olasz politikai balhé elülése, valamint az amerikai költségvetési tárgyalásokról szivárgó kedvező hírek és a pozitív Fed-várakozások nyomán − a londoni kivételével − szárnyaltak a tőzsdék kedden Európában és az Egyesült Államokban is. A nagyobb európai tőzsdék között a londoni FTSE−100 stagnált, a frankfurti DAX viszont 1, a párizsi CAC−40 pedig 1,1 százalékot emelkedett, miközben a milánói tőzsde 1,5 százalékos emelkedéssel korrigálta a Berlusconi−Monti perpatvar utáni kisebb pánikot. A madridi IBEX−35 0,9 százalékos erősödéssel nyugtázta a sikeres spanyol kötvényaukciót, az athéni tőzsde pedig 2,3 százalékkal került feljebb. A két brit nagybank, az HSBC és a Standard Chartered árfolyamával semmi nem történt, miután kiderült, hogy mindkettő megússza a vádemelést, viszont jókora bírságot fizet. A nagy problémáktól szenvedő ThyssenKrupp hiába számolt be újabb veszteségekről, közel 6 százalékot emelkedett. A brandvitáját hosszú idő után lezáró Diageo 1,6 százalékot esett. A belga KBC Groupnak nem tett jót, hogy a Société Générale vételről tartásra vágta ajánlását, az árfolyam ugyanis közel 5 százalékot esett; a BNP Paribas elemzői viszont javították a Suez Environnement-re vonatkozó ajánlásukat, ami miatt közel 9 százalékot emelkedett a közműcég. Az Egyesült Államokban folytatódott az emelkedés, mivel több sajtótermék is arról számolt be, hogy a színfalak mögött egészen közel kerültek egymáshoz a republikánus és a demokrata álláspontok. Különösen kedvező technikai jelzés, hogy az S&P−500 index maga mögött hagyta az 1420-as szintet, amit komoly ellenállásként tartottak számon. Lapzártánk idején a Dow ipari átlaga és az S&P−500 0,9, a Nasdaq pedig 1,3 százalékos pluszban állt.
