Zwack Péter páratlan teljesítményt ért el a magyar üzleti életben - ha lenne ilyen versenyszám, akkor olimpiai aranyérem járt volna neki ezért. Az idén 85 éves üzletember haláláról szóló hírt két magyar olimpiai első helyezés híre után kaptam, az örömből így szomorúság, majd melankolikus büszkeség lett.
Élete akár egy folytatásos kalandregény: a több száz éves Zwack család vagabund örököseként egy olajoshordóba rejtőzve hagyta el 1945-ben az országot, s lett kereskedő Amerikában, majd az Újvilágot otthagyva Olaszországból irányította az Unicum piaci terjeszkedését, hogy aztán egy váratlan fordulattal Budapest felé vegye az irányt. Az igazi kalandok azt hiszem itt kezdődtek: visszavásárolni az ősök egykori gyárát, az Antall-kormány washingtoni nagyköveteként képviselni hazánkat, újraalapítani a Magyar Gyáriparosok Szövetségét, országgyűlési képviselőként harcolni a feketegazdaság ellen, tőzsdére vinni a Zwack Unicumot − hogy csak néhány fejezetét említsük páratlanul gazdag és kalandos magyarországi karrierjéből. A rendszerváltás éveiben budai házában szinte minden héten kormánypárti−ellenzéki csúcstalálkozó volt egy-egy hajnalig tartó buli keretében.
Zwack Péter, amellett hogy jó üzletember, páratlanul érzékeny, tapintatos és humánus vezető volt. Ugyanis nem a tankönyvekből vette a menedzseri fogásokat. Úgy lett és maradt likőrgyáros, hogy nem kényszerült feladni magát, megváltoztatni életét és elveit. Ezért volt, hogy Tokiótól Kamcsatkáig egyformán szerették és tisztelték. Bárkivel, bármilyen nyelven beszélgetett, partnere érezte, hogy figyel rá, kíváncsi gondolataira és megjegyzi a fontos, tanulságos véleményeket. Mindig keze ügyében volt egy kis notesz és a töltőtoll. A betelt kis noteszeket megszámozta, majd a notesz számát a dátummal kiegészítve egy nagy füzetben is rögzítette.
Jobb- és baloldaliak, magyarok és osztrákok, éltes urak és egyetemisták − hogy a Zwack-részvényekkel rendelkező kisbefektetőkről ne is beszéljünk − szinte rajongtak érte. Irodájának faláról az egész XX. század nézett le rá, hiszen alig volt és van olyan neves politikus és üzletember, aki ne parolázott volna vele. A Zwack-füzeteket a családi levéltár őrzi, mint ahogyan az Unicum titkos receptjét is. Abban biztos vagyok, hogy ez utóbbi soha nem kerül napvilágra, azt azonban remélem, hogy Zwack Péter gondolataiból legalább egy válogatásnyi napvilágot lát valamikor. Így talán azok is találkozhatnak vele, akiknek nem adatott meg a lehetőség, hogy személyesen megismerkedjenek a magyar üzleti élet örökifjú bajnokával.
