Nem valószínű, hogy 280 alá kerülhet az euró forintjegyzése a közeljövőben, inkább a 283−287 közötti sávban maradásra van esély − vélik a Napi Gazdaság Online által megkérdezett szakértők. Technikai alapon egy 282 alatti zárás lehetne újabb jel a további forinterősödésre. A piac egy kicsit alulbecsüli annak a jelentőségét, hogy az IMF által a tárgyalások megkezdéséhez támasztott előfeltétel egyelőre nem teljesült − mondta Tóth Gyula, az UniCredit szakértője. A jegybanktörvény legutóbbi módosítása korántsem felel meg a Valutaalap elvárásainak, s így annak megfelelő változtatásáig vélhetően nem is fognak megkezdődni az érdemi tárgyalások Magyarországgal a hitelszerződésről. Az elmúlt napokban a magyar cds-ek alulteljesítették a forintot, így könnyen lehet, hogy a magyar fizetőeszköz legutóbbi erősödési hulláma mögött inkább shortpozíciók zárása húzódott meg. Ha viszont ez kifullad, akkor kicsi az esélye, hogy tovább erősödik a forint, így nem valószínű, hogy tartósan 280 forint alá tudna menni az euró/forint keresztárfolyam − vélte a szakértő.
Hasonlóan látja a Takarékbank elemzője is. Suppan Gergely szerint úgy tűnik, hogy a jelenlegi szinteken stabilizálódhat a forint árfolyama. Az elmúlt héten bemutatott hatalmas erősödés nagy valószínűséggel a forinteladási pozíciók likvidálásának volt köszönhető. Ha ez nem folytatódik, akkor az árfolyam egyelőre megállhat a nagyjából 283−287 közötti sávban. Suppan szerint a befektetők valószínűleg a jelenlegi helyzetben már nem fogják megkérdőjelezni a magyar kormány elkötelezettségét az IMF-fel kötendő megállapodásra, s ezért jelentősebb shortpozíciók megnyitására sem kell számítani. Ugyanakkor aggasztó, hogy a magyar cds-felárak nem jöttek le kellőképpen a mostani 490 bázisponthoz képest. További erősödés akkor lenne elképzelhető, ha a második Széll Kálmán tervet elfogadná az unió és az IMF is mint szükséges és elégséges kiigazítást a költségvetésben, s kikerülhetnénk a túlzottdeficit-eljárás alól, valamint megindulnának az érdemi tárgyalások az IMF-fel. Erre azonban nyár vége, ősz eleje előtt nem nagyon látszik reális lehetőség, így addig ennél sokkal erősebb forintárfolyam sem túl valószínű.
Technikailag középtávon maradt a kedvező kép a forint árfolyamát tekintve. Azzal, hogy a 300 forintos szint kitartott április folyamán, sikeresen fennmaradt az árfolyamban az év eleje óta tartó erősödésben a csökkenő csúcsok és mélypontok sorozata a grafikonon, igaz, a 283 forint közelébe történt leszúrással egyelőre szignifikánsan új, alacsonyabb mélypont nem alakult még ki a grafikonon (figyelembe véve a keresztárfolyam volatilitását, erről 282 forint alatti zárásoknál lehetne beszélni). Ha sikerülne ez az áttörés, akkor ez alatt nagyjából 5 forintonként helyezkednének el további támaszok az árfolyamban, 275, majd 269 forint magasságában. Kedvező jel, hogy sikerült az áttörés, az 50 napos mozgóátlag az elmúlt napokban − ha nem túl meggyőző szögben is − keresztezte a 200 napos mozgóátlagot lefelé, ezzel kialakult az úgynevezett aranykereszt formáció. A forint rövid távon egy kissé túlvettnek tűnik a 34 pont körüli 14 napos RSI oszcillátort szemlélve, ez azonban önmagában nem akadály a további erősödés szempontjából, hiszen volt már példa 25 pont alatti értékre is. Ugyanakkor hosszabb távon a keresztárfolyam még mindig a több éve kialakított emelkedő trendcsatornában mozog, amelynek alja jelenleg 274 forintnál húzódik.
