Míg Magyarországon a hosszú hétvégére leállt az élet, nemzetközi vállalati gyorsjelentésekből nem volt hiány. Az első negyedéves eredményeiket tekintve megállapítható, hogy míg a sör és a sportszerek jól fogytak, az originális gyógyszergyártóknak nagy kihívást jelentenek a generikus konkurensek. Az AB Inbev a magára találó amerikai piac és kereskedelmi árainak növelése hátán 75 százalékkal 1,69 milliárd dollárra növekvő nyereséget ért el az első három hónapban, ráverve az 1,39 milliárdos elemzői várakozásokra, igaz, az összképen ront az egyszeri tételek miatt gyenge bázis. A 9,33 milliárdos bevételi sor azonban már enyhe csalódást jelentett a 9,35 milliárdos konszenzust figyelembe véve.
Csütörtöki gyorsjelentése előtt állt elő főbb számaival az Adidas, amely az első negyedben 3,8 milliárdos árbevétel és 409 milliós üzleti eredmény mellett 289 milliós profitot ért el, alaposan ráverve a konszenzusra. A társaság egyúttal javította idei eredményvárakozásait, a bevételeknél a korábbi 5−9 helyett 10, míg a nettó profit terén 10−15 helyett 12−17 százalékos bővülésre számít a vezetés. Az Adidas viszont rossz hírrel is előállt, a Reebok egységnél indított indiai vizsgálat 200 milliós költséget jelenthet a sportszergyártónak.
Kevésbé örvendeztette meg a részvényeseket a Pfizer jelentése. A cég nyeresége főleg egyik fő koleszteringyógyszere védettségének lejárta miatt 19 százalékkal 1,79 milliárd dollárra esett, ám az egyszeri tételeket kiszűrve kapott 58 centes papíronkénti profit meghaladta az 56 centes várakozásokat. A társaság bevételei éves összevetésben hét százalékkal, 15,4 milliárd dollárra mérséklődtek, a generikus termékek által támasztott verseny 1,3 milliárddal apasztotta ezt a sort. A Pfizer éves profitvárakozását is megvágta, a korábbi sávot 6 centtel mérsékelve, 2,14−2,24 dolláros papíronkénti nyereségre számít. A lépés oka gyermektápszer-üzletágának értékesítése a Nestlének 11,85 milliárd dollárért.
