Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Április vége van, ideje kiszállni a részvénypiacból − tartja a régi tőzsdei közmondás, s október végéig nem is kell részvényt vásárolni. A részvénypiacok szezonalitásán alapuló mondásnak elég erősek a statisztikai alapjai, még ha voltak olyan évek is, amikor nem működött. A hiedelem szerint ugyanis az amerikai részvénypiacok a május elejétől október végéig terjedő időszakban hagyományosan rosszabbul teljesítenek, mint a november elejétől április végéig tartó hat hónap alatt.
A Stock Traders Almanach szerzőinek egy 2005-ös tanulmánya szerint az amerikai részvénypiacon 1950-ig visszamenőleg elég jól működött a szezonalitás. Eredményeik szerint 54 év alatt 10 ezer befektetett dollár, ha csak a Dow Jones ipari átlagnak megfelelő kosarat vettük rajta november elsején, és eladtuk április 30-án minden évben, 483 060 dollárra hízott volna. Ugyanakkor a május elsejei vétel és az október 31-i eladás ennyi idő alatt 328 dollárnyi veszteséget hozott volna a befektetőnek. A tanulmány szerint egyébként ez a szezonális hatás a 70-es évektől erősödött fel, előtte az év két fele között statisztikailag nem volt eltérés az index teljesítményét tekintve.
A hosszú távú statisztikák legnagyobb problémája, hogy nem biztos, hogy adott évben is működik. Jó példa volt erre a 2008−2009-es, a Lehman Brothers összeomlását követő időszak, amikor pont fordítva volt igaz a szezonalitás, hiszen a 2008. november végétől 2009. május elejéig vételi pozíciót tartó befektető − kitartva a 200 pontot meghaladó veszteséget mutató pozíciót a márciusi mélyponton − 20 pontos veszteséggel zárt volna, míg az április végén az indexet eladók 220 pontot meghaladó nyereségről mondtak volna le. 2010-től azonban helyreállt a rend, aki akkor április végén kiszállt a piacról, fél évvel később nemhogy közel 100 ponttal alacsonyabb indexérték mellett tudott bevásárolni, de kimaradt a 100 pontot meghaladó zuhanást hozó villámkrachból is, a 2011. április végén eladók pedig az európai adósságválság és az amerikai államadósság leminősítése okozta masszív lejtmenetből is.
Egy korábbi számítás szerint a Budapesti Értéktőzsdén is működik a szezonalitás: az 1998 és 2008 vége közötti 10 évben 237 százalékos hozamot ért el az, aki csak a téli hónapokra zsákolta be a BUX-kosarat és május eleje előtt eladott. Aki viszont nyáron tartott részvényeket, annak ezen 10 év alatt 37,2 százalékkal csökkent a vagyona.
Hogy idén működik-e a szezonalitás, egyelőre nehéz megmondani, a befektetők döntéseit sokszor befolyásolják a statisztikai adatok, s emiatt a szezonális hatások sokszor időben előrébb csúsznak, így lehet, hogy már az április eleji csúcs óta bekövetkezett csökkenés a májusi esőre való felkészülés miatt történt. Az elmúlt két évben történtekhez képest az amerikai részvénypiacon egyetlen nagy különbséget lehet felfedezni, ez pedig a befektetői hangulat. Míg 2010-ben és 2011-ben a tavaszi indexcsúcsok közelében olyan szélsőségesen optimista hangulatban voltak, ami általában az elsődleges piaci tetőkre jellemző, addig idén április elején ez nem volt jellemző, az optimisták és a pesszimisták aránya inkább azt a képet mutatta a közel 200 tőkepiaci tanácsadót vizsgáló Investors Intelligence adatai szerint, mint ami 2009 májusában, a bikapiac első hegymenetét követően alakult ki. Akkor a korrekció viszonylag rövid volt, s a nyár közepétől újabb hatalmas emelkedés következett.
