Nem használtak az elmúlt egy hónap fejleményei a magyar gazdaság és a magyar eszközök megítélésének − derül ki a német ZEW intézet és az Erste Bank által 77, a régióval foglalkozó pénzügyi szakember megkérdezésével készített felmérésből. A BUX indextől már csak 44,8 százalék vár emelkedés hat hónapos időtávon, ez 7,1 százalékponttal alacsonyabb érték, mint márciusban. Csökkenést 27,6 százalék tart valószínűnek, ami 12,8 százalékos emelkedést jelent. A felmérés bull/bear hányadosa ezzel egy hónap leforgása alatt 3,6-ről 1,7 alá süllyedt, ami a januárival megegyező értéket jelent. A részvénypiacunk megítélése mindezek ellenére régiós összehasonlításban még viszonylag kedvező, az osztrák és a horvát tőzsdével kapcsolatban pesszimistábbak a szakértők.
A nagyobb részvénypiacokon beinduló korrekciós hullám, az eurózóna válságának újbóli fellángolásától való félelem és a hazai fejlemények, az IMF-fel való tárgyalások végtelenbe húzódása együttesen a forint megítélésének további romlásával jártak. Míg egy hónappal ezelőtt, 290 forint alatti euróárfolyamnál még egyenlő számban várták a szakértők a forint erősödését és gyengülését − ez már akkor is romló tendenciát tükrözött −, addig mostanra, ha halványan is, de többségbe kerültek a forint további gyengülésére tippelők. A szakemberek 36,1 százaléka vár arra, hogy a forint erősödni fog, míg gyengülését 38,9 százalék tartja valószínűbbnek. Ezzel a régiós devizák közül a forint kilátásainak a megítélése a legrosszabb. A román lejtől stagnálást, a zlotytól, a török lírától, a horvát kunától és a dollártól erősödést várnak az euróval szemben.
