\"Csont nélkül\" szavazta meg a jelen lévő közel 55 százaléknyi részvényes a CIG Pannónia tavalyi évet záró adatait és az igazgatóság javaslatait. Egyedül akkor rezgett a léc, amikor az MFB Invest képviselőjének felügyelőbizottsági tagságáról döntő szavazáskor az első körben − néhány szavazógép hibája miatt − nem lett meg a résztvevők minősített, 75 százalékos többsége. Az ismétléskor azonban ez a probléma is megoldódott. A tagság részéről még a közgyűlés előtti napra időzített vezérigazgató-váltással s az elmúlt évben jelentős vezetői fluktuációval kapcsolatban sem hangzott el kérdés.
A közgyűlés döntései között talán a legfontosabb a tőkeemelés kérdése volt. Járai Zsigmond, a felügyelőbizottság elnöke erről azt mondta: a CIG a Szolvencia II. tőkeszükséglet előteremtése végett határozott a tőkeemelésről, amelyet azért lépnek meg már a tervek szerint idén szeptemberig, hogy egy pillanatig se legyen kétsége a piacnak, hogy a CIG meg tud felelni a várhatóan 2014-től élesedő új tőkeszabályoknak. Önmagában a CIG-nek most csak a terven felül rajtoló, tavaly év végére az idei díjbevételi tervet hozó vagyonbiztosító, az EMABIT fejlődését támogatandó mintegy 500 millió forintnyi tőkére lenne szüksége. Ezt azonban akár a GEM-opció lehívásából is elő tudnák teremteni − mondta Járai −, bár a hírek szerint ez igen sokba kerülne.
A biztosító most 5,5-6 milliárdos tőkeszükséglettel számol, ezért szeptemberig 4 milliárdos tőkeemelésben gondolkodik. A társaság maximum 5,4 millió darab kamatozó részvényt bocsátana ki 750 forintos áron, amivel a piacon lévő részvényállomány 8 százalékkal hígulna. A konstrukciót a CIG azért választotta, hogy ne kelljen a nyilvános kibocsátás procedúrájával bajlódni, így viszont csak a részvénnyel bíró tulajdonosok kapnak jogot a jegyzésre, közülük is csak azok, akik vállalnak minimálisan 15 millió forintnyi (50 ezer eurós) jegyzést. Alap-forgatókönyvként mindenki a saját maga által birtokolt részvénycsomag 20 százalékát jegyezhetné le, de − mivel borítékolható, hogy többen nem vesznek részt az ügyletben − ez a kötöttség aligha marad fenn. (Híreink szerint a legnagyobb egyéni CIG-csomaggal bíró tulajdonos, Bayer József és több más alapító már jelezte, hogy kész lényegében az egész tőkeemelés lejegyzésére.) A részvényesek az új részvényekre 5 évig évi 7 százalékos eurókamatot kapnak − ami a jelenleg 8,5 százalékon finanszírozott társaságnak kedvező. A kamatkifizetés csak a biztosító nyereségessé válása után − 2014-et követően − lesz napirenden − ez ugyanakkor azt is jelentheti, hogy a biztosító osztalékot majd csak a kamatozó részvények kifutása után tud fizetni a többi részvényesnek. Öt év után a kamatozó részvények törzsrészvénnyé alakulnak, az átváltás vagy 750 forinton, vagy a piaci átlagár 60 százalékán történne. Az átváltási alap az alacsonyabb érték lenne.
