BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A többség szerint egy éven belül vége a válságnak

2011. április 15. péntek, 00:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A világ vállalatvezetőinek hatvan százaléka szerint egy éven belül véget ér a válság, ötöde pedig úgy gondolja, hogy a krízis már most a múlté − derül ki az Ernst & Young legfrissebb felméréséből. A több mint ezer vállalati döntéshozó megkérdezésével készült felmérésből kiderül, hogy a válság kirobbanása óta most először növekedett jelentősen a gazdaság élénkülésébe vetett bizalom.

A válaszadók több mint fele azt mondta, hogy a tőkéhez jutás feltételei folyamatosan javulnak, 38 százalékuk szerint már nem jelent problémát a felvásárlások és beruházások finanszírozása − mutat rá a nemzetközi Tőkebizalmi barométer.

A vállalatok harmada tervez új akvizíciókat a következő fél évben, ami 18 százalékpontos növekedést jelent tavaly októberhez képest. Egy-két éven belül a cégek 44 százaléka tervez felvásárlást, ez azonban tíz százalékponttal kevesebb, mint fél évvel korábban és több mint húsz százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt.

A befektetői óvatosság enyhülésével párhuzamosan új akadályok merülnek fel a vállalati fúziók és felvásárlások (M&A) terén. A legtöbb ügyletet jelenleg a vevők és az eladók árazási várakozásai közötti különbségek hiúsítják meg.

Papp Zsolt
Papp Zsolt

Ez is érdekelhet